Az emlékezés napján koronamentes időkben tele van a Herzl-hegyen a katonai temető, de idén csak fejben tudjuk végigjárni a nemzeti panteont, ahol Izrael egyszer volt demokráciájának és jogegyenlőségének ethoszában békésen együtt nyugszanak az elesett kiskatonák és a modern Izrael megteremtői és vezetői.
Nagyjaink temetőjének ötlete már a harmincas években megfogalmazódott persze ki más, mint a saját magáról életében utcát is elneveztető Menáhem Usiszkin fejében. Történt ugyanis, hogy már 1902-ben a Kilátó-hegyen, a Héber egyetem későbbi helyén felfedeztek egy második Szentély-beli sírt, mégpedig Nicanor sírját. Nem volt nehéz rájönni, mert rá volt írva, hogy az övé. És nagy volt az öröm, mert bizony Josephus Flaviusnál, meg a Talmudban is szerepel ez a Nicanor, az alexandriai gazdag zsidó, aki szép bronzkapukat hozatott hajón a Szentélynek Jeruzsálembe.
Úgyhogy együtt az ősi és a modern újjászületés: Usiszkin oda temettette előbb Leon Pinskert, aztán saját magát, nem bízta a véletlenre, hogy kellőképpen tisztelje majd az utókor. Pinsker nagyságát nem kell magyarázni, noha 1891-ben, még jóval Herzl cionista kongresszusai előtt hunyt el, de a Hovavéj Cion mozgalom létrehozásával nem volt kisebb cionista a nagy államálmodónál, és porhüvelye 1934-ben meg sem állt Odesszától egészen Jeruzsálemig.
Igen ám, de 1948-ban a Jeruzsálem keleti részén, ma a Héber egyetem botanikus kertjében lévő temetkezési barlangok Jordániába kerültek, és ott is maradtak egészen 1967-ig. És ugye ráadásul akkoriban nem is tudták, hogy meddig, talán örökre – gondolták.
Új helyet kellett hát keresni. Szerencsére ott volt a város nyugati felében az a szép, 834 méter magas hegy, ideális temetkezési hely. Még Herzl sem álmodhatott volna jobbat örök álmához. Elsőként az ő maradványait szállították ide 49 nyarán Bécsből. Először hozzá látogassunk el, a legkiemeltebb helyen az egyszerűségében nagyszerű, fekete síremlékhez. Később utána hozatták teljes, szerencsétlen sorsú családját, néhány éve meg egyetlen unokáját, aki a második világháború után Amerikában lett öngyilkos, utódok nélkül. Ők nem messze egy kisebb, félkör alakú részen vannak.
A temető afféle cionista panteon. Ide temetkezhet minden kormány és államfő házastársával egyetemben, valamint külön törvény alapján Teddy Kolleck, Jeruzsálem legendás polgármestere is. Különösen érdekes a Rabin házaspár rendhagyó sírja, nyilván Lea mindig is egyediségre törekvő, különleges ízlését jelzi. David Ben Guriont és Menáhem Begint azonban hiába keressük. Ben Gurion Szde Bokerben, a szakadék oldalánál a Negev legszebb kilátóhelyét, Begin pedig az Olajfák-hegyén az ősi zsidó temetőt kérte, és kapta magának.
Különleges még Jabotinsky sírhelye. Ő politikai okokból, és végakaratának megfelelően csak 1964-ben került ide, addig New York államban nyugodott egy ottani zsidó temetőben, miután Amerika földjén érte a váratlan szívroham 1940-ben.
Ha végeztünk a politikusokkal, számos különleges emlékműnél hajthatunk fejet, izraeli vagy diaszpórából Izraelbe vágyó emberek fájdalmas történeteinek sokasága tárul elénk. Erre van a Salvador nevű illegális bevándorló hajó mind a 286, szintén 1940-ben vízbe fulladt utasának emlékműve, és az 1961-ben Marokkóból jövő, s szintén 44 zsidó utasának halálával végződött Egoz nevű hajó emlékhelye.
Aztán már a katonák jönnek sorban, szinte végeérhetetlen sorokban. Köztük V, vagyis victory, győzelem alakban nyolc Zsidó Brigád ejtőernyős a második világháborúból, köztük Hanna Szenes, akinek földi maradványait 1950-ben szállították Izraelbe. Aztán sorra a háborúk: 1948, a függetlenségért öt arab országgal vívott kilátástalan, és mégis győztes háború, az 1956-os szuezi-csatornáig vezetett hadművelet, a dicsőséges hatnapos háború 1967-ben, aztán a szörnyűséges jom kipuri 1973-ban. Jött az első libanoni a nyolcvanas évek elején, aztán az intifádák, és 2006-ben a második libanoni.
És a háborúk között is sorra újabb egyen-sírok teltek meg a rajtaütések, a terrorellenes harc, a palesztin felkelések, az intifádák áldozataival. Akad itt különleges sírhely is bőven: az óváros védelmében elesetteknek sikátorszerű síremlék készült, és csak a neveket írták a falakra, hiszen a holttesteket az ostromlott várban egy tömegsír őrizte egészen 67-ig. Köztük a legfiatalabb harcos, a tíz évesen elesett Niszim Gini csontjait, aki az üzeneteket vitte az ostromlott zsidó egységek között.
Aztán van külön hely a szovjet és a lengyel hadseregben a fasiszták ellen elesett zsidó katonáknak, az 1968-ban nyoma veszett, és csak 99-ban megtalált Decker tengeralattjáró legénységének. Lehet sírni a máig ismeretlen helyen elesett és eltemetett katonák falánál, ahol csak neveik vannak felírva, a terror áldozatainak emlékművénél, és az útközben a sivatagban, Afrikában meghalt etióp zsidók emlékére emelt köveknél, névsoroknál.
Mindannyiukért hajtsunk fejet, s szóljon a sziréna hétfőn este, és kedd délelőtt.
Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…
