Az opera él és élni fog!
Méghozzá ivritül. Egy különösen fontos kulturális projekt részeként több tucat eredeti operaművet mutattak be az elmúlt években a tel-avivi Izraeli Operaház színpadán (egy korábbiról itt). Ido Ricklin librettója alapján Yonatan Cnaan operája, a Theodor Izrael állam legikonikusabb alakjáról, az ország megálmodójáról 2023 májusában debütált. Nincs is jobb annál, mint megérteni egy opera minden szavát – és ahogy egy valódi operától elvárható: történelemleckét kapni az emberiség, jelen esetben a zsidó nép meghatározó alakjáról. A Theodor drámaian és meggyőzően összefoglalja, mire késztetett személyes karaktere és környezete a korabeli Európában egy érzékeny és tehetséges újságírót: megoldást találni egy nép évezredes szenvedésére és problémáira. A Theodorban nemcsak a szöveg, a zene is pontos és ízlésesen kimért. Semmi, sehol nem kacsintott félre, nem utalt és modernizált – még a díszletekben sem. Ezért igazán köszönet jár a mai, helyettünk gondolkozó világban.
Theodor Herzl több élete
Az opera egyes jelenetei felváltva kísérik végig Herzl-t azokon az eseményeken, melyek valójában a modern Izrael állam megállapításának ötletéig vezettek: kezdünk a Dreyfus-perrel, aztán ugrás vissza az osztrák nacionalista diákköri felvételhez, a Wagner-imádat – tovább a korabeli Párizs összetettségében Herzl-re rátörő meglátáshoz a tömeges, közös kikeresztelkedésről. Az egyes jelenetekben a fiatal és az idős főhőst más-más énekes alakítja, fergetegesen. Míg össze nem találkozik a Wagner-temetésen elhangzott zsidóellenes beszédek és a zsidósága miatt a diákkörből kizárt fiatal Theodor – a végsőkig kiábrándult, és ezért részünkről is végső ötletet, egy nemzetállamot megálmodó Herzl. Az opera a váteszi, közgondolkodó Herzl mellett folyamatosan foglalkozik és kiemeli a személyes vonalat és szenvedést is: Herzl családjának, (mindeddig névtelenségben tartott!) feleségének és szakmai környezetének való megfelelési kényszerét, ami hősünknek rövid élete során valószínűleg nem is sikerült.
Egy este az Izraeli Operában
Izraelben eddig sem lehetett politika nélkül operába/színházba/koncertre – még az utcára se igen kimenni. Amikor nyáron a Requiemet láttam, az előadás végén „de-mok-rá-tia” kiáltásokkal és az akkor még a reformellenesek identitását kifejező izraeli zászló lengetésével zárták a művészek az előadást. Október 7-e után már semmit nem lehet itt úgy megtenni, hogy a subtext ne ez legyen. Most az Izraeli Opera Theodor előadásának végén a meghajoló művészek a túszokkal való szolidaritást jelentő sárga szalagokkal a mellükön fogadták a vastapsot, amit ezúttal egy torkaszakadt, könnyes, a zenekarral kísért Himnusz – a Hatikva zárt. Ez is mást jelentetett már, mint amikor néhány hónappal ezelőtt a rendszerpuccs elleni tüntetéseken énekeltük. Az Operából kilépve a parkoló felé át kell menni a Túszok terén, ahol közel három hónapja alszanak az elhurcoltak hozzátartozói, és ahol gyomorszorító installációkat kénytelen az ember végigsírninézni. Az opera a tragikus személyes szál és az egyre durvább politikai környezet hatásait kiemelve végül belénk ülteti a kérdést: vajon ez az államalapitás is csak egy őrült ötlet volt, mint Theodor többi próbálkozása a problémák megoldására? Nekünk már mindegy.
Ügyvéd, az Izraelinfo állandó szerzője. Az ELTE ÁJTK-n és a CEU alkotmányjogi karán végzett. 1995 óta él Izraelben. Jogászként dolgozik egy magáncégnél, mediátor (bírósági közvetítő). Izrael központjában él férjével és négy gyermekükkel. Hobbija az állampolgári ismeretek és az izraelinfo.com magazin, aminek főszerkesztő-helyettese.
