Több történelmi forduló után 1989-ben helyreállt Izrael és Magyarország között a diplomáciai kapcsolat, 1990-ben a budapesti izraeli nagykövetség már kezdte szervezni az első magyarországi diákcsoportok fogadását az izraeli egyetemeken. Ennek a történelmi dátumnak harmincadik évfordulóján, fél évvel ezelőtt kezdtük el A mi alijánk projektet. A projekt célja, hogy elmondja egy nemzedék történetét, azokét, akik 1990-től felnőtt koruk kezdetén érkeztek Izraelbe. Megismertesse a történetüket saját nemzedékük tagjaival – mivel csak alig ismerik egymást. És megismertesse a történetüket az érdeklődő izraeli nagyközönséggel – mivel számukra teljesen ismeretlen, hogy 1990 után is alijáztak fiatalok vagy idősebbek Magyarországról.

A lassan egy éve tartó korlátozások, a rendezvényeket tiltó rendelkezések miatt nyitottuk meg októberben a projekt havonta ismétlődő digitális klubját. Minden alkalommal más témával jelentkezünk, minden alkalommal újabb történeteket hallgatunk meg, és kezd kialakulni a klub érdeklődő közönsége is. A klubesemények szabadon látogathatók, mindenkit szeretettel látunk, minél több klubvendégre várunk, és mindig érdeklődéssel fogadjuk az est végén elhangzó hozzászólásokat, kérdéseket.

A különböző nemzedékekhez tartozó klubközönség tagjai – természetesen – más-más érzelmi és tapasztalati indíttatással fogadnak egy-egy történetet, megnyilatkozást. Érdekes és más korszakhoz kapcsolódó hozzászólások is elhangzanak, ezen a fórumon sokan érzik úgy, hogy a saját történetüknek is helyet kell találniuk. Mindenre kíváncsiak vagyunk, mindenki szót kap, senkit elhallgattatni nem szeretnénk, de néhány megjegyzést mégis fűznék az eddigi tapasztalatokhoz.

Minden nemzedéknek megvan a maga egyedi és egyszeri története. Valamennyit önmagához viszonyítva és nem egymáshoz hasonlítva kell megismernünk.

- Hirdetés -

Az első világháború után, az 1920/21-es mérnökalija egészen a második világháborúig a magyarországi zsidóság haluc nemzedéke volt az újjáépülő nemzeti otthonban. Az építkezések tervezése és kivitelezése, a vízgazdálkodás kiépítése, a zenei és színházi élet, a héber film, grafika és sajtó kezdete, a mosavok és kibucok alapítása, az egészségügy, a tudományos élet és még számtalan más terület alapjainak megteremtése elképzelhetetlen a jelenlétük, a tehetségük, az elkötelezettségük nélkül.

Azok, akiknek sikerült a háború alatt elhagyni Magyarországot, a brit hadseregben, a Zsidó Brigádban, az ejtőernyősök csoportjában vállaltak életveszélyes feladatokat, többen az életük árán is.

A soa túlélői, az államalapítás előtt és után alijázó magyar anyanyelvűek egészen más körülmények között, de mégis halucok voltak. Kórházak, egyetemek, kutatóintézetek működése, az irodalom és a sajtó eseményei, múzeumok és színházak, koncerttermek és mozik programjai, egyesületek rendezvényei vallanak a magyar anyanyelvű izraeliek munkásságáról, sikereiről. Hozzájuk csatlakozott a következő, 1956/57-ben alijázott csoport.

És valamennyien más hátérrel, más okok miatt érkeztek, valamennyien az adott történelmi pillanat Izraeljében találták meg a helyüket. Lehetetlen összehasonlítani a történetüket az előttük járók történeteivel.

1967-ben megszakadt Magyarország és Izrael között a diplomáciai kapcsolat, legális alijáról csak a kilencvenes évektől beszélhetünk.

Akik 1990 után érkeztek, egy másik Magyarországról indultak el egy másik Izraelbe. Egy részük cionistának vallotta magát, mások vallási okokból jöttek, voltak, akik épphogy tudták, hogy zsidók, de semmit sem tudtak a zsidóságról, később már újraszerveződött Magyarországon a cionista ifjúsági mozgalom, aki kereste a zsidó közeget, megtalálta az utat hozzájuk. Voltak, akik úgy gondolták, véglegesen itt maradnak, de egy részük hamarosan visszafordult, voltak, akik egy próbaévre jöttek és végleg itt maradtak. Akik maradtak, azoknak Izraelben kezdődött a felnőtt életük. Tanárok, újságírók, idegenvezetők, művészek, írók-fordítók lettek, a pénzügy, a jog, a mezőgazdaság szakemberei, fotográfusok, zenészek, séfek, pszichológusok, sportolók és nevelési tanácsadók. Nem szerveződtek csoportokba, nem alapítottak egyesületeket, izraeliek lettek, de valamennyien őriznek valamit abból, amit Magyarországról magukkal hoztak, a nyelvet, az irodalmat, a színházi-zenei egykori élményeket. Presser Gáborra és Kern Andrásra szavaznak, mások ma is Rejtőt olvasnak szívesen, vagy Ady-verssorokat igyekeznek felidézni. Nem alijáról beszélnek, hanem bevándorlásról vagy Izraelbe költözésről, nem ros hasanáról, hanem a zsidó újévről, a héber nyelvet magyarul is héberül említik: ivrit. Járnak Magyarországra, mert ott élnek a szüleik, a gyerekeik nagyszülei, a testvérek, unokatestvérek és a barátok. Többen az Izraelinfón és a facebook-csoportokban találkoznak, esetleg úgy, hogy személyesen még sosem beszélgettek. Szabre gyerekeik iskolában, egyetemen, katonaságban vagy leszerelés után a távol-keleti csavargások közben véletlenül találkoznak egymással.

Róluk szól a zoom-klub, egymásnak beszélnek magukról, egymásról és izraeli családjukról. De azokhoz is szólnak, akik egészen más időpontban alijáztak, ezért egészen más háttérrel és emlékekkel hallgatják őket. Azokhoz is szólnak, akik mindeddig nem is gondolták volna, hogy 1990 után érkezett magyar anyanyelvű izraeliek is élnek közöttük.

Fogadják a történetüket érdeklődéssel, kíváncsisággal és anélkül, hogy más alijacsoportokkal összehasonlítanák őket.


A januári – 83 résztvevős – találkozó a YouTube-on és a Facebookon is megtekinthető (a beszélgetés ezúttal héberül folyt).

- Hirdetés -