A kneszet megszavazta a Netanjahu-Ganz kormányt lehetővé tevő rotációs törvényeket

Fotó: GPO
Fotó: GPO

Az izraeli parlament csütörtökön megszavazta a Benjamin Netanjahu és Beni Ganz közös kormányzását lehetővé tevő rotációs törvényeket.

A koalíciós megállapodás érdekében módosították az ország alaptörvényét, 72:36 arányban szavazták meg a képviselők a 120 fős törvényhozásban. A Netanjahu vezette Likud és Beni Ganz pártja, a Kék-Fehér párt közötti megállapodást is módosították az utóbbi órákban: ennek értelmében legalább 70 képviselő támogatásával az eddig meghatározott három év után egy évvel meghosszabbíthatják a rotációs koalíciós kormányzást.

Ganz aláírása Netanjahu számára

A csütörtöki szavazásról távol maradt Naftali Bennet védelmi miniszter, és vele együtt a Likudtól jobbra álló, a telepesek érdekeit képviselő Jobbra nevű pártjának képviselői, valamint Avigdor Liberman Izrael a hazánk nevű jobboldali nacionalista pártja. Szintén nem jelent meg egészségi okokra hivatkozva Meráv Michaeli munkapárti képviselőnő, aki nem ért egyet pártjának csatlakozásával a Netanjahu vezette koalícióhoz.

Az alaptörvény-módosítások sorában az eddigi 61-ről 70-re emelték a kormány feloszlatásához minimálisan szükséges képviselők számát. Az eredeti tervek szerint 75 képviselő támogatásához kötötték volna ezt, de a legfelsőbb bíróság bírálata nyomán végül 70 lett. Ezzel a kitétellel Ganz azt próbálta biztosítani, hogy Netanjahu ne oszlathassa fel a parlamentet az ő kormányzási időszaka előtt.

A két politikus közötti súlyos bizalmatlanság miatt az alaptörvényben rögzítették azt is, hogy Netanjahunak másfél év után mikor kell átadnia a miniszterelnöki széket Beni Ganznak.

A ynet szerint szintén ezen az alaptörvényi szinten szavazták meg a miniszteri és a miniszterhelyettesi hivatalok elosztását a két tömb között, valamint a miniszterek és a miniszterhelyettesek kinevezésének és menesztésének feltételeit, és létrehoztak egy olyan mechanizmust, amely lehetővé teszi, hogy két, egy likudos és egy Kék-Fehérhez tartozó miniszter felügyeljen egy tárcát.

A Netanjahu és Ganz közötti rotációs egyezmény szerint a miniszterelnök csak a “csereminiszterelnök” előzetes hozzájárulásával oszlathatja fel a kneszetet a másikuk kormányzása idején. A koalíciós megállapodás értelmében két miniszterelnöki rezidencia fog működni. Ezt különösen éles bírálatok érték a közvélemény részéről, mert pazarlásnak tartják a koronavírus-járvány okozta válság közepette.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Beni Ganz bejelentette, hogy a koalíciós egyezményükben rögzített jogalkotási folyamatok befejezése után, május 13-án esküszik fel Izrael új, 35. kormánya.

Az új kormány létrehozása érdekében még csütörtökön felkeresik Reuven Rivlin államfőt, és felkérik, hogy Benjamin Netanjahut bízza meg a kormányalakítással.

A Kék-Fehér párt segítségével a Netanjahut támogató vallásos pártok és a Likud megszerezte a kormányalakításhoz szükséges legalább 61 képviselő aláírását. Ennek alapján Rivlin várhatóan megbízza Netanjahut a kormányalakítással, amely a jelenlegi tervek szerint jövő szerdáig befejeződik.

A 36 miniszterből és 16 miniszterhelyettesből álló kormány Izrael történetének legnagyobb kabinetje lesz.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.