Megjelent Gus Dan villamos- és metrótérképe

A koronavírus izraeli felbukkanása előtt, február végén mutatta be az első két metróvonalat a Nemzeti Infrastruktúra Bizottság tervezőigazgatósága. Az M3-as vonal Ramat Hasaronon, Kirjat Onón és Holonon halad majd át, az M1-es vonal déli része pedig Holontól Rehovotig fog közlekedni. A tervezett térképek jóváhagyásra várnak.

Izrael történetének legnagyobb infrastrukturális vállalkozása a föld alatti metrórendszer. A minisztériumok úgy döntöttek, hogy az új villamosvonalak mellett ezeket is megépítik. 155 milliárd sékelre becsülik a költségeket, de a szakemberek szerint ez az összeg felkúszhat 200-250 milliárdra is. A terveket a közeljövőben fogják jóváhagyni az illetékesek.

Az M3-as vonal 38 km hosszan fut, és 24 állomása lesz, melyből 12-nél át lehet majd szállni a villamosra vagy másik metróvonalra. Az M3 összeköti majd Herzliát, Ramat Hasaront, Tel-Avivot, Petah Tikvát, Givat Smuelt, Kirjat Onót, Ramat Gant, Or Jehudát, Azúrt, Holont és Bat Jamot, és eljut a Ben-Gurion repülőtérre is.

Az M3 vonal kapcsolódik majd a tömegközlekedési rendszer további vonalaihoz is, a három metróvonalhoz, vasútállomásokhoz, villamosmegállókhoz. A piros vonalhoz: Kirjat Arie, a Beilinson Kórház és Bat Jam Joseftal; a zöld vonalhoz: Herzlia, Ramat Hahajal, Holon; és a lila vonalhoz: Kfar Ganim, Jigal Alon, Or Jehuda.

Mivel várhatóan növekedni fog a népesség, és azt jósolják, hogy többen kerülnek majd kórházba is, a Neta közlekedési vállalat átalakította eredeti közlekedési útvonalát, és új állomásokat csatolt hozzá: Tel Hasomerban a Siba kórháznál, Petach Tikván a Beilinszon kórháznál, és Tel-Avivban az Aszuta kórháznál.

A vonal összeköti majd az alábbi helyeket: Herzlia Pituach, Ramat Hahajal, Kirjat Arije, Holon keleti része és Bat Jam, és eljut a Thelet (azúrkék) tengerparthoz, Ramat Hasaron nyugati részéhez, Glilothoz, Neve Sarethez, Givat Smuelhez, Tel Hasomer bázishoz, és Or Jehudához, Tel-Avivban Pinhasz Rozenhez, Kirat Onóban a Levy Eskolra, és Holonban a Joszeftálhoz.

Az M1 vonal déli szakaszának hossza 44 km, amely magában foglalja a tervezőbizottság, Dalit Silver vezérigazgató vezetésével hozott döntést, amely szerint a vonal Lodban 4,8 km-rel meghosszabbodik, mivel a városban körülbelül 30 000 új lakóegységet terveznek. A vonal 31 állomást foglal magában, Holon, Rishon Lezion, Ness Ziona, Rehovot, Ramla és Lod városokban.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.