Izraelben történt – hétvégi összefoglaló…

A Covid-19 járványban eddig 16 608-an fertőződtek meg. Jelenleg 3485 beteget tartanak nyilván, közülük 59 állapota súlyos, 49-en szorulnak lélegeztetőgépre. A járvánnyal összefüggésben 268 személy vesztette életét, és 12 855-an meggyógyultak.

Bejelentették a vonatközlekedés korlátozás nélküli újraindítását.

A hétvégi forróságban a tengerpart megtelt látogatókkal, és ahogy a képen látszik, közel sem tartották be az egészségügyi előírásokat. Ugyanakkor a zsinagógák megnyitása még mindig késik, a vallásosok változatlanul kis csoportokban, szájmaszkkal, szabad területen imádkoznak.

Fotó: Or Maymon

Szombat kimenetelekor gyújtogatás történt Asdódban a Vallásügyi Minisztérium helyi irodájában. A tüzet rövid időn belül eloltották, kárról nem érkezett hír.

Az izraeli hadsereg – a rendkívüli hőség miatt – felfüggesztette a szabadban történő kiképzést.

A következő napokban folytatódik a szélsőségesen meleg időjárás, keddre várható a csúcs, amikor is a tengerparti sávban 44, a Jordán-völgyében pedig 48 fok is lehet.

Iránban felgyújtották Eszter és Mordechaj sírját. Egyes források szerint kisebb kár keletkezett, más források viszont azt állítják, hogy az iráni hatóságok egy komolyabb támadást akadályoztak meg a helyszínen.

Ma az Európai Unió külügyminiszterei tanácskozásra ülnek össze, hogy svéd és ír javaslatra szankciókat fogadjanak el a koalíciós megállapodásban tervbe vett annektálás miatt Izraellel szemben. Az ügy pikantériája, hogy egy még meg sem alakult kormány jövendő lépéséről van szó.

Ma reggel holtan találták herzliai otthonában Kína izraeli nagykövetét. Az 58 éves nagykövet márciusban érkezett Izraelbe. A halál oka az első vizsgálatok szerint szívleállás.

facebook.com/degelisrael

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSLeharpress