A Lodi körzeti izraeli bíróság kimondta egy zsidó telepes bűnösségét, aki rasszista indíttatásból egy gyújtóbombával megölte egy palesztin család három tagját Ciszjordániában.
A 25 éves Amirám Ben Uliel 2015. július 31-én Molotov koktélt dobott a Ciszjordániában található palesztin Duma falu egyik házára, ahol egy kétgyermekes házaspár élt. A szülők, Rihád és Szaad Davabsa, valamint Ali nevű másfél éves kisfiuk belehaltak a kigyulladó otthonukban szerzett égési sérüléseikbe, és súlyos égési sérüléseket szenvedett másik fiuk, az akkor négy éves Ahmed is.
A bíróság nem állapította meg Ben Uliel terrorista szervezethez tartozását, azonban kimondta a többszörös gyilkosságot és gyilkossági kísérletet, a gyűlölet-bűncselekmény elkövetésére szövetkezést, és terrortámadásnak határozta meg a palesztin család elleni támadást. A terrorista meghatározás befolyásolhatja az ítéletet, növelheti a büntetés mértékét.
A jobboldali törvényhozók az elmúlt években számos erőfeszítést tettek a terroristák halálbüntetésének törvénybe iktatására, de mivel ez mindeddig nem sikerült, halálbüntetés nem, csak életfogytiglan várhat a zsidó terrorista vádlottra.
Az ügyészség vádjai szerint Ben Uliel lakottnak gondolta az épületet, melyre Molotov-koktélt dobott, s amelyre előzőleg graffitit festett azzal a szöveggel, hogy „bosszú”, és „Éljen a Messiás-Király”.
Jael Acmón ügyésznő elégedett volt a bírósági határozattal. A ynetnek elmondta, hogy a gyújtóbombás támadást rasszista indítékon alapuló bosszúból követték el, válaszul a zsidó Malki Rozenfeld halálát okozó korábbi terrormerényletre.
„Terrorista támadás volt, ahogy a bíróság is megítélte. Az ítélet üzenet is, hogy a terrorizmus mindenképpen terrorizmus, az elkövetők személyazonosságának nincsen jelentősége” – mondta az ügyésznő.
A bíróság az ítélet indoklásában leszögezte, hogy a jelenleg ártatlanságát hangoztató vádlott beismerő vallomásában olyan részleteket is ismertetett a nyomozókkal, melyekről azok addig nem tudtak.
Az ügyben egy második, a bűntett elkövetésekor kiskorú férfi is szerepelt, akivel tavaly vádalkut kötöttek. A vádalkuban a gyilkosságot ejtették, illetve összeesküvéssel összefüggő vádakra mérsékelték, és a tettét beismerő bűntárs öt és fél év letöltendő börtönbüntetést kapott.
A Sabak, Izrael belbiztonsági szolgálata fontos mérföldkőnek nevezte az ítéletet a zsidó terrorizmus elleni harcban.
Husszein Davabsa, az életben maradt kisgyermeket nevelő nagypapa, aki egy évet töltött unokájával egy izraeli kórházban, égési sérüléseit gyógyítva, elégedett volt az ítélettel, de közölte, hogy a döntés nem hozza vissza az életbe lányát, vejét, és másik, másfél évesen meghalt unokáját.
Ben Uliel ügyvédje bejelentette, hogy a legfelsőbb bírósághoz fellebbez az ítélet ellen, mert szerinte jogainak megsértésével, kínzásokkal szedték ki védencéből a beismerő vallomást.
A bűnösség kimondása után a büntetés mértékét megállapító teljes ítéletet nyár végére ígérik a bírók.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója