Nemzetközi viszonylatban nem súlyos az izraeli gazdasági visszaesés

Fotó: Shutterstock

Az izraeli gazdaság 7,1%-kal esett vissza az utóbbi hónapokban a koronavírus miatt, mely a legnagyobb zuhanás 2000 óta, beleértve a 2008-as gazdasági válságot is – jelentette a 12-es televízió csatorna híradásában.

A koronavírus gazdasági hatásaként az import 27,5%-kal, az egyéni fogyasztás 20,3%-kal csökkent, bútorra, ékszerekre 32,6%-kal költöttünk kevesebbet, míg az ingatlanbefektetések és a közlekedési eszközök piaca 17,3%-kal csökkent. Az élelmiszer- és italfogyasztás volt az egyetlen gazdasági szektor, mely az utóbbi időszakban növekedést mutatott, 5,8%-kal.

Más országok gazdasági visszaesésével összehasonlítva Izrael nem is áll olyan rossz helyen a 7,1%-os visszaséssel. Franciaország 23,3%, Németország 8,9%, az Egyesült Államok 4,8%, Japán 3,4%, míg a különutas stratégiát folytató Svédország csupán 1,2%-os visszaesést könyvelhet el.

Az egészségügyi korlátozások lassú feloldásának kezdete óta, április 19-től 183 089 munkavállaló tért vissza a munkába, és ebben az időben 101 276 új munkanélkülit regisztráltak.

Hétfőn végre csak 651 új munkahelyét elvesztő jelentkezett a munkanélküli-hivataloknál, és ez a szám a legalacsonyabb az egészségügyi válság kezdete óta. Munkanélküliként Izraelben jelenleg 724 675 személyt tartanak számon.

A Bank Izrael becslése szerint 2020-ban a munkanélküliek aránya 8,5% lesz, míg 2021-ben ez a szám 5,5 %-ra mérséklődik.

A kormányzat mérlegeli, hogy milyen gazdasági intézkedések lennének a leghatásosabbak a növekvő költségvetési hiány pótlására. Felmerült az adók emelése és ezzel párhuzamosan az államháztartás kiadásainak csökkentése, de a nemzeti banktól azt a megnyugtató választ kapták, hogy egyelőre elodázhatók a drasztikus lépések a 2021-es évre, mire a gazdaság majd egy kicsit magához tér.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.