Nem látlak benneteket, de érzem, és tudom, hogy boldogok vagytok, mert újonnan épülő hazátokban élhettek

Az 1950-es évek elején meglátogatta a fiatal Izrael államát Helen Keller, a Vakok Amerikai Egyesülete szervezésében. Az útjáról készült korabeli fotókat és újságcikkeket a napokban tette közzé a Nemzeti Könyvtár honlapja.

Helen Keller, a világ leghíresebb siket-vak embere, aki termékeny íróként, oktatóként és aktivistaként ismert, 1880-ban egészségesen született egy alabamai birtokon. 19 hónaposan súlyos beteg lett, vélhetően skarlátja vagy agyhártyagyulladása lehetett. A betegség szövődményeként Helen megvakult és megsüketült. Hét éves volt, amikor alig néhány héttel azután, hogy a család felvette Anne Sullivan-t a vak és süket kislány taníttatására, „csoda történt”: a kislány megértette, hogy a nő a ’víz’ szót próbálja leírni a kezére folyatott vízzel. Ettől a naptól kezdve Keller nem hagyta abba a tanulást. Sullivan 49 éven át volt Keller tanítónője, nevelőnője és társalkodónője, az által kidolgozott módszernek köszönhetően Keller megtanult kommunikálni: írni, olvasni, de beszélni is. Ő lett az első siket és vak diák, aki egyetemi bölcsészdiplomát szerzett. Számos cikket, könyvet írt, hosszú élete nagy részét a nők jogaiért, a békéért, a fogyatékosok jogaiért való harcra tett fel.

Helen Keller 1952 májusában Izraelben tett látogatásának fő célja nem csak az volt, hogy a Kneszet politikusaival és David Ben-Gurion miniszterelnökkel találkozzon. Keller bejárta az országot, hogy első kézből ismerhesse meg sorstársainak életét. „Nem látlak, de érezlek benneteket” – mondta, amikor a Dgania kibuc gyermekei a kocsija köré sereglettek, „tudom, hogy boldogok vagytok, mert újonnan épülő hazátokban élhettek.”

Kellert lenyűgözte az ellátás színvonala a Brandes Intézetben és a Hadasza Ápolóképzőben, ahol a vakok oktatására használt új módszerekkel kapcsolatban kijelentette, hogy „Izrael fejlettebb, mint az Egyesült Államok a sérültek szenvedésének enyhítésére irányuló tevékenységekben.”

A jeruzsálemi Vakok Intézetében tett látogatásáről is megható pillanatokat dokumentáltak.  Helen Kellert az intézet bejáratánál több tucat hallgató fogadta Braille-írással készült üdvözlőlapokkal. Erről a találkozásról Keller azt nyilatkozta, hogy „Az az odaadó gondoskodás és megfeszített munka, amit Izrael a vakoknak és siketeknek nyújt, óriási inspirációt jelent nekem ezen emberek iránt végzett munkám folytatásához.”

Különösen érdekes találkozóra került sor Gedera közelében, Oriel faluban, amely valójában a Szochnut kísérleti közösségi projektje volt látássérült új bevándorló olék munkahelyi beillesztésére. Helen Keller meglátogatta a településen létrehozott üzemet, ahol zömmel jemeni bevándorlók és családtagjaik dolgoztak. Keller elbeszélgetett az új bevándorlókkal, és bátorította őket. Az óvodai látogatást, amelynek során a gyerekek egy ünnepi népdalt énekeltek a vendégnek, egy a helyszínen jelen lévő újságíró dokumentálta: „A süket keze a dallamra mozog, és azt hinnéd, hallja. Ráhelyezi a kezét a kis jemeni torokára és „hallgatja” az éneket. A kislányt ez nem rettenti meg.”

Helen Keller másik fontos állomása Netanya városa volt, ahol a vakok könyvtárában tett látogatása után a helyi polgármesterrel is találkozott. A beszélgetés során Keller igencsak meglepte a városi vezetőt, mert azt követelte tőle, a helyi iparban alkalmazzanak több vakot, mert azok nagyon tehetségesek a precizitást követelő munkákban: „Az Egyesült Államokban 257 olyan szakma létezik, amelyben vakokat alkalmaznak!” 

Helen Keller tizenöt napos szentföldi utazását inspiráló és reményteli szavakkal foglalta össze a fiatal állam polgárainak: „Úgy hagyom itt Izraelt, hogy tele vagyok benyomással az itt történtekről. Az épülő és virágzó városok, falvak és kibucok, az ipari létesítmények, a gyermekek és a fiatalok boldog és egészséges arca megerősíti a szívemben a hitet Izrael további fejlődésének sikerében”.

Keller hosszú és motiváló élete során fáradhatatlanul kiállt a női egyenjogúság, a fogyatékkal élők és a munkásosztály jogai és a szocializmus mellett.