Nagyobb bírság jár azoknak, akik nem viselnek maszkot

A rendőrök érvényesítik a koronakorlátozásokat - fotó: Rendőrségi szóvivő
A rendőrök érvényesítik a koronakorlátozásokat - fotó: Rendőrségi szóvivő

Izraelben nagyobb bírsággal sújtják majd azokat, akik nem viselnek maszkot, a hatóságok így próbálják megfékezni az ismét egyre jobban terjedő koronavírus-járványt – írta a Jediot Aharonot című újság honlapja, a ynet hétfőn.

A járvány kezelésével foglalkozó kabinet a hétfői ülésén úgy határozott, hogy az eddigi 200 sékelről (mintegy 20 ezer forintról) 500 sékelre (50 ezer forintra) emeli a bírságot, ha valaki közterületen nem visel szájmaszkot.

Fotó: Izraeli Rendőrség
A maszkviselés elmulasztásáért ezentúl 500 sékel a bírság – fotó: Rendőrségi szóvivő

A lap szerint a fertőzöttek növekvő számát részben képesek követni a tesztelések számának növelésével, de a már feltárt vírushordozók epidemiológiai vizsgálatát az egészségügyi minisztérium mindössze 27 dolgozója végzi el, ami súlyos elmaradásokat okoz. Ezért nem értesítik időben, vagy egyáltalán nem értesítik a vírushordozókkal kapcsolatba kerülőket, és nem figyelmeztetik a lakosságot azokra a helyekre, ahol az illető megfordult – jelentette a 12-es kereskedelmi televízió híradója.

A gond megoldására Juli Edelstein egészségügyi miniszter elrendelte 300 új dolgozó azonnali alkalmazását, de a hatóságok már súlyos lemaradásban vannak, és a tévé szakértői szerint a járvány első hulláma idején bevezetett kijárási korlátozások által előállt enyhébb időszakban nem készültek fel a fertőzések újabb hullámára.

Július végére félmillió munkanélkülinek megszűnik a jogosultsága a segélyre, noha a pénzügyminisztérium 35 extra napot tesz hozzá a támogatás szokásos időszakához az izraeli társadalombiztosító, a bituach leumi közlése szerint.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök teljesen kudarcot vallott a járvány gazdasági válságának kezelésében. Izraelben a legmagasabb a munkanélküliségi ráta az egész világon. Beni Ganz védelmi miniszternek, jövendő miniszterelnöknek egyszerűen semmi köze sincs hozzá, ő és Gabi Askenázi (külügyminiszter) nem képesek befolyásolni a válságot” – bírálta hevesen a kormányt Jair Lapid, a parlamenti ellenzék vezére a gazdasági válság kezelése miatt.

Május közepén 25 százalékos volt a munkanélküliség, amely azóta enyhült, de a vírus okozta válság idején elbocsátottak jelentős része továbbra sem tért vissza régi munkahelyéhez vagy talált új munkát.

Izraelben jelenleg 4848 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, ez a szám május 29-én még 1917 volt. A járvány megjelenése óta eddig 20 869 fertőzöttet diagnosztizáltak, és 307-en haltak meg a Covid-19-betegségben. Jelenleg 46-an súlyos betegek, 29-en vannak lélegeztetőgépen.

Nemcsak Izraelben, hanem a Palesztin Hatóság területén is egyre jobban terjed a koronavírus-fertőzés. Hétfőn 142 új esetet fedeztek fel, ami a fertőzöttek legmagasabb napi számát jelenti Ciszjordániában a vírus tavaszi kitörése óta.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.