Januárban kezdődik a Netanjahu-per bizonyítási szakasza

Januártól kezdődik Izraelben a Netanjahu-per bizonyítási szakasza a bíróság döntése alapján, ekkor hetente háromszor kell majd megjelennie a bíróságon Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek – jelentette vasárnap reggel a katonai rádió.

A jeruzsálemi körzeti bíróságon zajló tárgyalás vasárnapi, második napján nem kellett személyesen részt vennie a korrupcióval, csalással, és közhivatallal visszaéléssel gyanúsított kormányfőnek, hanem ügyvédje képviselte.

Ezen a második tárgyalási napon a per további menetéről, időrendjéről határoztak az előző tárgyalás után két hónappal, a kormány koronavírus-válságot kezelő munkája miatt egyre növekvő tiltakozáshullám idején.

A miniszterelnök ügyvédje a per elhalasztását kérte a járvány idejére, a maszkot viselő tanúk meghallgatási nehézségeire hivatkozva. A bíró ennek ellenére kijelölte januárra az érdemi tárgyalási szakasz kezdetét, és a bizonyítási eljárásban hetente háromszor lesznek tanúmeghallgatások, tárgyalások a vádlottak jelenlétében.

„Nem hallgathatok meg tanúkat, amikor maszkot viselnek” – mondta a Netanjahut képviselő Joszi Szegev ügyvéd. „Hogyan lehet kihallgatást, szembesítést végezni, ha maszkot hordok, és a tanún és a bírón is maszk van?” – tette hozzá.

A 70 éves Benjamin Netanjahu ellen tavaly novemberben nyújtotta be a vádiratot Avichaj Mandelblit főügyész ajándékok nagy értékben történő elfogadása, valamint mágnásokkal folytatott egyezkedései miatt médiabefolyásolási ügyekben, amelyekben róla és családjáról szóló kedvező hírek közlését kérte.

A kormányfő népszerűsége és pozitív megítélése az utóbbi hetekben jelentősen visszaesett a közvélemény-kutatások szerint a járvány első hulláma utáni több mint hatvan százalékról harminc százalék alá a járvány visszatérése és az újabb korlátozások nyomán.

Az utóbbi hetekben mindennapossá váltak Jeruzsálemben a kormányfői rezidenciánál a tüntetések, szombaton az ország több mint kétszáz pontján vonultak az útkereszteződésekhez és az autópályák fölötti hidakhoz a kormány távozását követelő izraeliek ezrei, és szombat este erőszakba és letartóztatásokba torkolló tömegtüntetések voltak Jeruzsálemben és Tel-Avivban.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.