Szijjártó: Magyarország kiáll Izrael tisztességes és kiegyensúlyozott nemzetközi megítéléséért

Magyarország kiállását hangoztatta Izrael tisztességes és kiegyensúlyozott nemzetközi megítélése mellett a magyarországi külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Jeruzsálemben, a Jediot Ahronot című újságnak adott videós interjújában, amelyet csütörtökön tettek közzé.

A magyarok és izraeliek szoros szövetségben vannak a nemzetközi politikában. „Ha feltesszük azt a kérdést, hogy mely országokat támadják leginkább a nemzetközi szervezetekben, a nemzetközi médiában, akkor mi, magyarok és izraeliek elég jó eséllyel szállunk bele ebbe a versenybe” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

„Vannak különböző nemzetközi erők, amelyek próbálják megbontani a közöttünk lévő szövetséget, barátságot, de a találkozóval sikerült kiábrándítanunk őket” – közölte.

Szijjártó Péter hangoztatta, hogy soha nem volt olyan jó és intenzív a két ország kapcsolata, mint most. „A találkozókon megerősítettük, hogy számíthatunk egymásra a nemzetközi politikai viták során” – emelte ki. Magyarország eddig is kiállt az Izraellel szembeni tisztességes és kiegyensúlyozott megközelítés mellett. „Ezután is ki fogunk állni” – mondta.

Szijjártó Péter megígérte, hogy Magyarország az Európai Unióban, az ENSZ-ben és más szervezetekben is síkraszáll az Izraelt támadó döntésekkel és esetleges szankciókkal szemben.

Nem történt meg a ciszjordániai annektálás, „nem akarunk véleményt mondani egy meg nem történt dologról” – hangsúlyozta a miniszter, elutasítva az izraeli terv miatt kilátásba helyezett és ezért „teljesen fölösleges és kontraproduktív” elítélő lépéseket.

„Magyarország továbbra is mindent megtesz, hogy meggátolja a koronavírus behurcolását” – mondta a külügyi tárca vezetője az izraeliekre vonatkozó beutazási korlátozásokról. Hozzátette: a kormány kényszerből, a magyar emberek és a gazdaság védelmében vezette be az utazási szabályokat.

A Soros György szerepére és zsidóságára vonatkozó kérdésre felelve Szijjártó Péter azt mondta: „Az úgynevezett NGO-k, amelyek valójában politikai szereplők, döntő többségükben Soros György hálózatától kapják a finanszírozást. Soros György egészen másfajta jövőt szán Európának, mint mi, és egészen másfajta Magyarországot szeretne látni, mint mi.”

„Van egy vitánk, aminek semmi köze Soros György vallásához” – tette hozzá.

„Azok az antiszemita felvetések, hogy azért vitáznánk Soros Györggyel, mert ő zsidó. Minket az nem érdekel, hogy ő milyen vallású. Azok az antiszemiták, akiket ez érdekel” – fogalmazott.

A miniszter elutasította a Fideszt antiszemitizmussal vádolók álláspontját, és hangsúlyozta, hogy pártja és a kormány garantálja az emberek szabadságát és vallásszabadságát, és a jövőben is megvédi a zsidó közösséget és annak minden tagját.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.