Izrael szíriai katonai célpontokat támadott

Izraeli helikopterek légi csapásokat mértek katonai célpontokra a délnyugat-szíriai Kuneitra tartományában, válaszul arra, hogy korábban lövedékek csapódtak be a Golán-fennsíkon Szíria irányából.

„Több célpontra is csapást mértünk, köztük a szíriai hadsereg megfigyelőállásaira” – írták a tájékoztatásban. Arról is beszámoltak, hogy néhány órával korábban robbanásokat észleltek az izraeli ellenőrzés alatt álló Golán-fennsíkon, amelyekben senki nem sebesült meg, de egy épületben és egy járműben károk keletkeztek.

„A szíriai rezsimet tartjuk felelősnek, és választ fogunk adni a szuverenitásunk bármiféle megsértésére” – írta az izraeli hadsereg a Twitteren. A szíriai állami televízió szerint a röviddel éjfél előtt végrehajtott izraeli támadásnak három célpontja és két sebesültje volt.

A határ térségében az utóbbi napokban fokozódott a feszültség, miután feltehetően Izrael likvidálta a Hezbollah libanoni síita milícia egyik harcosát Damaszkusz szélén. Egy hasonló tavalyi akció után az iráni támogatású szervezet vezetője súlyos válaszlépéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha még egyszer ilyen történik.

Izrael stratégiai fenyegetésnek tartja a Hezbollah és Irán jelenlétét Szíriában.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.