Izraelben a kormányfő lemondását követelik

A tüntetők a vízágyú elől autók mögé menekültek - fotó: Izraelinfo
A tüntetők a vízágyú elől autók mögé menekültek - fotó: Izraelinfo

Szombaton ismét demonstráltak a Benjamin Netanjahu vezette kormány koronaválság-kezelésével és a korrupcióval elégedetlen izraeliek.

A katonai rádió közlése szerint szombat este több mint százötven útkereszteződésben és autópálya fölötti hídon zajlottak összesen több ezer fővel helyi tüntetések a nyár elején megalakult fekete zászlós mozgalom szervezésében. A demonstrációkon a kormányfő lemondását követelték.

Később Tel-Avivban és Jeruzsálemben is több ezer fős tömegtüntetést rendeztek a kabinettel és a miniszterelnökkel elégedetlen szervezetek, a vendéglősök, az önálló foglalkozásúak és a kisvállalkozók, valamint a fekete zászlósok és további, a kormányt bíráló csoportosulások.

Ezen a szombaton első alkalommal nemcsak Jeruzsálemben tüntettek, a miniszterelnök Balfour utcai lakóhelyénél, hanem több száz fős tömeg gyűlt össze a tengerparti Cezareán, Netanjahu hétvégenként meglátogatott villájánál is.

A legnagyobb demonstrációt a jeruzsálemi rezidenciához szervezték, ahol a Jediot Aharonot című újság honlapja, a ynet szerint mintegy hatezren követelték a kormányfő távozását. A bíróság ideiglenes tiltó rendelete ellenére a rendőrség ismét vízágyúkat vetett be a hajnalig tartó megmozduláson. Több tucat tüntetőt letartóztattak.

A Balfour utcánál már hetek óta tüntetnek, azzal vádolva a miniszterelnököt, hogy nem kezelte megfelelően a koronavírus-válságot, s az ellene szóló, és már bírósági tárgyalási szakaszba került korrupciós vádakat is hangoztatják.

Izraelben a koronavírus-járvány második, júliusi hulláma nyomán egyszerre van gazdasági és egészségügyi válság: 21 százalék fölé emelkedett a munkanélküliségi ráta, és naponta kétezer körüli új vírushordozót diagnosztizálnak. Jelenleg 33 159 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, 312-en vannak súlyos állapotban, és 94-en vannak közülük lélegeztetőgépen. A járvány tavaszi kitörése óta 455-en vesztették életüket a koronavírus miatt.