Elkezdődött hétfőn a német (Luftwaffe) és az izraeli légierő (IAF) első közös németországi gyakorlata.
A Blue Wings 2020 nevű gyakorlatra Németországba érkező egységet Amikam Norkin tábornok, az IAF főparancsnoka vezeti, akit Ingo Gerhatz altábornagy, a Luftwaffe főfelügyelője fogad.
A gyakorlat augusztus 28-ig tart, központja az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Nörvenich mellett működő Luftwaffe-támaszpont.
A német és az izraeli légierő dolgozott már együtt több nemzet részvételével szervezett gyakorlatokon, de csak a két ország katonáit összefogó gyakorlatot még nem tartottak. Ezzel kapcsolatban Ingo Gerhartz a közös munka kezdetére időzített nyilatkozatában kiemelte, hogy a német történelem legsötétebb fejezete, a náci diktatúra korszaka azt a feladatot jelenti a mai németeknek, hogy lépjenek fel a lehető legnagyobb következetességgel az antiszemitizmussal szemben.
A gyakorlat kiemelt kísérőrendezvényeként egy német-izraeli küldöttség kedden koszorút helyez el a dachaui egykori náci koncentrációs tábor helyén létesített emlékhelyen. A holokauszt áldozatai előtt tisztelgő megemlékezésen részt vesz Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter is.
Német hírportálok jelentéseikben kiemelik, hogy az izraeli katonák közül többen holokausztáldozatok leszármazottai. Az első közös németországi gyakorlat „mélyen megindító esemény számunkra” – nyilatkozott egyikük.