Kushner: „Izrael elfogadta a Palesztin Állam térképét” • Szigorítások az ünnepekre? • Netanjahu nem nevezheti ki a rendőrség és a bíróság vezetőit •

Amennyiben a képviselők hat napon belül nem szavazzák meg a költségvetést, vagy a halasztást engedélyező törvényt, jövő hétfőn feloszlik a Kneszet és új választások lesznek. Netanjahu csak a 2020-as évre szeretne költségvetést, míg koalíciós partnere és riválisa kétéves költségvetést akar. Ha Ganz akarata érvényesülne, akkor a stabilabb és kiszámíthatóbb gazdaság mellett a negyedik választási forduló is lekerülne a napirendről. Legalábbis idén.


A főügyész nem fogadta el Netanjhu jogi érveit és közzéteszi szakvéleményét, amely kimondja, hogy Netanjahu nem vehet részt az igazságszolgáltatást és rendőrséget érintő kinevezésekben, mivel három ügyben is büntetőeljárás alatt áll. Netanjahu ügyvédje útján azzal érvelt, Mendelblitt nem avatkozhat bele szakvéleményével a miniszterelnök kinevezési jogkörébe, mert ő képviseli a vádat Netanjahu ügyében. A főügyész a Legfelsőbb Bíróság határozata alapján tette közzé döntését, amely alapján Netanjahu nem nevezheti ki a rendőrség és bíróság vezető tisztségviselőit. Mandelblitt véleménye kötelezi a miniszterelnököt.


Az Egyesült Arab Emírségek de facto vezetője, Mohammed bin Zájid Ál Nahajan abu-dzabi trónörökös kérésére Izrael a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételéről szóló megállapodás titkos záradékában beleegyezett abba, hogy az emírségek fejlett fegyverrendszereket vásároljon az Egyesült Államoktól. Teljes cikk


„Most fordult elő először, hogy Izrael hajlandó volt térkép alapján tárgyalni a kétállami megoldásról” – mondta hétfőn Gerard Kushner, az amerikai elnök veje és főtanácsadója. Kushner fontos áttörésként értékelte, és kihangsúlyozta: „Izrael elfogadta a Palesztin Állam térképét”. Várakozása szerint a közeli hónapokban újabb arab országokkal várható a viszony normalizálása. Olyan országokkal, amelyekkel Izrael már most is titkos kapcsolatot tart fenn. Kijelentette továbbá: „Nem értünk egyet azzal, hogy Izrael annektálja a ‘területeket’, és Izrael nem fog annektálni a beleegyezésünk nélkül.”


Netanjahu a Sky News Arabia csatornán közvetített tévéinterjúban “fejlett demokráciának” nevezte az Arab Emírségeket. Netanjahu arra a kérdésre válaszolva tette ezt a kijelentést, hogy miként járul hozzá a két ország közötti normalizáció a közel-keleti békefolyamathoz. Netanjahu válasza az volt, hogy nagyon sokban, mivel mindkét ország fejlett és demokratikus… Netanjahu a Twitteren tette közzé az interjút, de ezt később levették. Teljes cikk


Trump: „Az Egyesült Államok az amerikai protestáns felekezetek kedvéért költöztette nagykövetségét Jeruzsálembe.” Az elnök szerint őket ez jobban meghatotta, mint a zsidókat. Körülbelül 60 millió „evangéliumi keresztyén” – vagy evangelikál (baptista, metodista, presbiteriánus, lutheránus, anglikán stb.) – van az Egyesült Államokban, és köztük a szavazók körülbelül 80%-a támogatta Trumpot a 2016-os választásokon.


Reuven Rivlin izraeli államfő meghívta Jeruzsálembe Mohammed bin Zajid Al Nahajant, Abu-Dzabi trónörökösét, akit sokan az Egyesült Arab Emírségek de facto vezetőjeként tartanak számon. Rivlin a hivatalos meghívó levélben kiemelte a vezető bátorságát, amely a remélhetőleg hamarosan aláírásra kerülő békemegállapodáshoz vezetett Izrael és az Egyesült Arab Emírségek között. Teljes cikk


Gamzu professzor, a koronavírus elleni védelem kinevezett főkoordinátora, újabb, kiterjedt körű korlátozások bevezetését ajánlja a közelgő ünnepekre. A korona-bizottságnak benyújtott javaslatai közt van a forgalom csökkentése és a különböző családi programokat nyújtó helyek bezárása az ünnepi szabadság idejére.
Joav Even, a Tizenkettes tévécsatorna egészségügyi újságírója idézte Gamzu professzor azon véleményét, miszerint a kijárási tilalom az utolsó az eszköztárban. Az ilyen intézkedések nem állítják meg a vírust, a súlyos betegek és a halálozások számát csupán időlegesen csökkentik, amit időnyerés céljából használhatunk, amíg más, hatásosabb védekezési módokat nem építünk ki, mint az epidemiológiai vizsgálatok kiértékelési idejének lerövidítése, vagy a fertőzési láncokat felfedő csoport bővítése.


Az Egészségügyi Minisztérium kétszáz olyan gépet vásárolt, mely tizenöt percen belül ad eredményt koronavírus fertőzéssel kapcsolatban. Az egyetlen probléma a tesztek pontossága, mely csak 80%-os. Ez azt jelenti, hogy a hagyományos tesztek (melyek vizsgálati eredményét csak napokkal később kapjuk meg) által felismert öt betegből ez a vizsgálat csak négyet azonosít. Ennek ellenére az ilyen gyors és egyszerű vizsgálatok sokat segíthetnek, elhelyezve őket például a reptéren, vagy bárhol, ahol bárki gyorsan, akár szimptómák nélkül is hozzáférhet a vizsgálathoz, vagy a közelgő télen lehetővé teheti a tömeges, gyors szűrést.


Szasa Biton, a korona-bizottság elnöke kifejezte értetlenségét afelett, hogy a kulturális intézmények, kiállítások, színházak még mindig nem működhetnek. „Felháborító – folytatta a Tizenkettes csatorna reggeli hírműsorának nyilatkozva –, hogy az az ágazat, mely a legrendezettebben, a legellenőrizhetőbben működhetne, még mindig zárlat alatt van. Emlékeznünk kell, hogy itt nem csak a művészekről beszélünk, hanem mindazokról, akik ennek a műfajnak alkalmazottjai.”


Izraeli vadászgépek és más légijárművek keddre virradóra a Hamász terrorszervezet földalatti infrastruktúráját támadták a Gázai övezetben, megtorlásul az előző nap átreptetett Molotov-koktélt szállító léggömbökért. Egy héten belül ez volt a nyolcadik izraeli támadás az övezetet uraló Hamász ellen.


Az izraeli rendőrség nyilvánosságra hozta a biztonsági kamerák felvételét a tegnap esti terrortámadásról, mely során egy palesztin terrorista megkéselt és közepesen súlyosan megsebesített egy 19 éves határrendészt Jeruzsálem óvárosában az Oroszlános-kapu közelében. A terroristát a helyszínen lévő katonák lelőtték és megölték.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.