A hadsereg Hezbollah célokat támadott Libanonban, miután az a határ-menti erőket lőtte

Az izraeli hadsereg a Hezbollah síita terrorszervezet libanoni megfigyelőállásait lőtte az éjszaka harci helikopterekről és repülőgépekről, válaszul a szervezet fegyvereseinek átlövéseire, amelyekkel izraeli katonákat támadtak a határnál.

A hadsereg szóvivője szerint “nagyon súlyos” incidens történt, és a libanoni kormányt tették felelőssé az országa területén történtekért. “A hadsereg továbbra is magas szintű készültségben van Izrael szuverenitásának és lakosai biztonságának megvédése érdekében” – írta közleményében.

A Libanonból érkező éjszakai átlövések miatt a hadsereg először tucatnyi fény- és füstbombát lőtt ki a határnál lévő Menara falunál, majd katonák lezárták a határ közelében lévő utakat, és felszólították több település lakóit, hogy maradjanak otthonukban, az óvóhelyek közelében.

Kirjat Smona lakosai azonnal a védett szobákba vonultak: “Sok robbanást hallottunk és fényeket láttunk, a kislány sírt”.

Yiftach, Margaliot, Misgav Am és Malkia települések lakói több órán át nem hagyhatták el otthonaikat. Reggelre a hadsereg feloldotta a korlátozásokat.

A határkerítésben nem találtak betörési kísérletre vagy behatolásra utaló jeleket. 

Az incidenssel összefüggésben kiderült, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök családjával Észak-Izraelben, egy Cfáton lévő szállodában nyaral ezekben a napokban, ahonnan felvette a kapcsolatot a védelmi erőkkel, és folyamatosan tájékoztatták a helyzetről.

A hadsereg a közelmúltban felhígította az északon állomásozó haderőt, ám továbbra is nagy figyelmet szentelt a térségnek, attól tartva, hogy a Hezbollah válaszol a szervezet egy harcosának Damaszkuszban történt megölésére.

A Hezbollahhoz tartozó al-Manar tudósítója arról számolt be, hogy az izraeli hadsereg 155 mm-es bombákat lőtt Dél-Libanonban a Hula-val és Meiss Ej Jaballal párhuzamos területre.

Augusztus elején az izraeli hadsereg a Golán-fennsík déli részén, a szíriai határnál megölt négy határsértőt, aki pokolgépet próbált elhelyezni a határ izraeli oldalán. Az izraeli feltételezés szerint az Iránból támogatott Hezbollahhoz tartoztak, amely állásokat épített ki az elmúlt két évben ebben a térségben is, szíriai területen.

Izrael északi határán a nyáron feszültté vált a helyzet, miután július közepén Damaszkuszban egy légicsapásban megölték a Hezbollah egyik fegyveresét. A szervezet bosszút esküdött, mire Izrael a libanoni határon megemelte a készültség szintjét.

Néhány nappal a damaszkuszi támadás után fegyveresek behatoltak Izrael területére a libanoni határon át, a vitatott hovatartozású Seba ültetvényeknél, majd visszavonultak, miután az izraeli hadsereg tüzet nyitott rájuk. Izrael a Hezbollahot vádolja az incidens miatt, amely azonban tagadja, hogy köze volna hozzá.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSHaaretz, MTI