Új munkahely-teremtő és fenntartó projektet indít a kormány az alacsony fizetésűek támogatását kiegészítve, hogy érdekükben álljon visszatérni munkahelyeikre, vagy új munkahelyet keresni. A projektet együtt dolgozták ki a Likud és a Kék-Fehér politikusai, de Netanjahu ismertető közleményében csak a likudosokat említette, nekik mondott köszönetet. Egy nappal a választásokat elhalasztó kibékülés után – hangsúlyozta a 12-es tévé hírmagyarázója.
Miki Zohár, a Likud frakcióvezetője és Netanjahu jobbkeze-sófárja a yneten: „Gamzu nem foglalkozott a Balfour tüntetéseivel, mert fél a médiától, és most meg kell értenie, hogy elmennek a repülőgépek Umanba, és jobban teszi, ha erre készül ahelyett, hogy leveleket küldene Ukrajnába a miniszterelnök álláspontjával szemben.” Az ügy előzménye, hogy Gamzu koronafelelős levélben az izraeli ultraortodoxok be nem engedésére kérte az ukrán kormányfőt, mert az ott évente újévkor összezsúfolódó mintegy ötvenezer vallásos hazatérve jelentősen növelheti Izraelben a koronavírus-fertőzést, amely már eleve nagyon magas, és főként az ultraortodoxok és az arabok körében.
Az izraeli nemzeti bank elnöke szerint újabb harmincmilliárd sékeles veszteséget okozna egy újabb vesztegzár. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ha esetleg mégis vesztegzárat rendelnének el – a szakemberek véleményével szemben Netanjahu már hetek óta ezt sürgeti (az ellene szóló tüntetések leállítására?) –, akkor gondoskodni kell utána a fertőzési láncok feltárásáról és a fokozott tesztelésről is. Kedden Zeev Rotstein, a jeruzsálemi Hadasza kórház igazgatója fölöslegesnek és károsnak ítélte egy esetleges újabb zárlat bevezetését a jelenlegi korona-helyzetben. Mint mondta, a zárlat az emelkedő fertőzési görbe kiegyenesítését szolgálja, de az jelenleg eleve egyenes – noha igen magas – Izraelben.
Május óta először: A hadsereg elkezdi bezárni a korona-szállodákat.
— Izraelinfo (@Izraelinfo) August 25, 2020
A múlt héten három szállodát zártak be, és a következő napokban valószínűleg további hatot. Szükség esetén a szállodák 48 órán belül készen állnak a nyitásra. pic.twitter.com/azKtATGUP7
Az izraeli Munkaügyi Hivatal szerint 2302 munkavállaló számolt be a munkába való visszatérésről, míg 2150 új álláskeresőt regisztráltak. Jelenleg 847 351 munkanélküli van számon tartva a Munkaügyi Hivatalban, közülük 530 834 fizetetlen szabadságon van.
Felmondták Lior Slein szerződését a 13-as csatornánál. Slein évek óta a Gav Hauma (Nemzet háta) című szatirikus, és igen kritikus amolyan „heti hetest” gyártotta és vezette. Menesztése nem váratlan, mióta Netanjahu segítségével egyik oligarcha barátja megvásárolta a tévécsatornát, számos más, főként baloldalisággal vádolt, vagy csak kormánykritikus újságírót is eltávolítottak az egykor a kormányt nyíltan bíráló 10-es csatorna utódjaként működő tévéállomástól. A helyi médiaszakértők szerint a katonai rádióhoz hasonlóan a tévéadó „pacifikálása” zajlik, áthangszerelése Netanjahu-baráttá. A csatorna már jelentősen az Iszrael Hajom – a Netanjahut pártoló, ingyen osztogatott napilap – nyomában jár, a kormányfő egyik sofárja lett-lesz a média letámadásának Magyarországról is ismerős folyamatában.
Kiderült, hogy a múlt héten Ros Haajinben történt késelés – terrorista támadás volt. A támadó beismerte, hogy a múlt szombaton végrehajtott tette, melynek következtében egy izraeli állampolgár súlyosan megsérült, valójában nemzeti hátterű merénylet volt. pic.twitter.com/8xiD5PwX1z
— Izraelinfo (@Izraelinfo) August 25, 2020
Az izraeli hadsereg a Hezbollah síita terrorszervezet libanoni megfigyelőállásait lőtte az éjszaka harci helikopterekről és repülőgépekről, válaszul a szervezet fegyvereseinek átlövéseire, amelyekkel izraeli katonákat támadtak a határnál. Teljes cikk
Ganz telefonon beszélt az Egyesült Arab Emírségek hadügyminiszterével: „Várakozással tekintek találkozásunkra Izraelben.”
— Izraelinfo (@Izraelinfo) August 26, 2020
https://t.co/HcfccOhtjV pic.twitter.com/mq90kI94os