Holnap 29-én rajtol a világ egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért sporteseménye, a Tour De France 2020 kerékpárverseny. Ez az első alkalom, hogy izraeli csapat is rajthoz áll a bringások legrangosabb versenyén.
Az Izrael Start-Up Nation csapatát korában Israel Cycling Academynek hívták. Az izraeli non-profit szervezet, a Start-Up Nation Central (SNC) nemcsak a nevét adta a teamnek, hanem az általuk képviselt innovációkat is.
A kerékpáros csapat néhány induló vállalkozással együtt kísérleti projektekben egyesíti az új technológiákat a csapat munkájával. Ezek célja, hogy segítsék a versenyzőket a felkészülés során. Olyan innovációkat vetnek be, amelyekkel nyomon követhető az edzésterhelés, a táplálkozás, sőt még az alvás is.
Az SNC megvizsgálta a versenyzők és az edzők igényeit, ezután választották ki azokat az izraeli startup cégeket, amelyek innovatív megoldásokat kínálhatnak a csapat számára.
Ezek között szerepelt a Physimax Technologies: Olyan platformot építettek, amely alkalmas az izom- és csontrendszer teljesítményének nyomon követésére és javítására, adatvezérelt elemzéssel. A Zone7 segíti a versenyzők által viselt eszközök és a videókból származó adatok elemzését, az egészségügyi állapot és teljesítmény nyomon követését, valamint a sérülések előrejelzését. A Nutricco, innovációja egy étkezési tanácsadó rendszer, amely segít a táplálkozás elemzését és tervezését. A Sleeprate egy olyan alkalmazás, amely ötvözi az alvásfigyelést, az értékelést és a terápiát.
Az SNC szerint ez nem szimpla szponzoráció. Ez az együttműködés kiváló lehetőséget kínál az izraeli innovációknak, hogy több millió embernek bemutatkozzanak, azok előtt, akik a világ minden tájáról figyelik a versenyt.
A verseny ideje alatt gyakran beszámolunk majd az Izrael Start-Up Nation eredményeiről.
Színház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 40 év színház, 30 év film és televízió, 5 év újságírás, 14 év tanítás, mégsem vagyok 105 éves!
2015 óta élek Izraelben…