Szombat, 1990. február 1.
Haifa Rózsadombján, Karmel-hegyi lakásában kerestem fel a nyolcvanhárom éves Gondos Sándort (1989. május 16.), aki több mint hat évtizede foglalkozik a magyar zsidó könyvek terjesztésével.
– Kezdjük a beszélgetést a kötelező életrajzi adatokkal.
– 1906-ban Erdőbényén születtem, apám a sátoraljaújhelyi zsidó iskola igazgatója volt. Öten voltunk testvérek, én a negyedik a sorban. Sátoraljaújhelyen, a piaristák gimnáziumában érettségiztem, ezt követően tanulmányaimat előbb Bécsben, a Hochschule für Welthandel nevű főiskolán, majd – három félév elvégzése után – 1927-től Budapesten, a közgazdasági egyetemen folytattam. Mivel azonban hazulról nagyon vékonyan csörgedezett a pénz, már egyetemi éveim alatt elszegődtem gyakornoknak a Budai Hitközség épületében levő Tisza Testvérek könyv- és papírkereskedésébe. Egyszerűen anyagi okai voltak tehát annak, hogy könyves lettem. Azonban apám halála miatt kénytelen voltam nemcsak egyetemi tanulmányaimnak véget vetni, hanem a Tisza Testvérektől is kilépni: pénzt kellett keresnem. Egy ideig papír-írószer árusításból éltem, eközben már egy-egy könyvre is kaptam megrendelést, amit beszereztem és leszállítottam. Boltom nem volt, mindezt a lakásomról bonyolítottam le.
Könyvárusítással rendszeresen a Cionista Szövetség rendezvényein kezdtem foglalkozni, amikor pedig a szövetség – ha jól emlékszem, 1933-ban – a Király utca 36-ból átköltözött az Andrássy út 67-be (azokba a szobákba, ahol Liszt Ferenc annak idején a Zeneakadémiát megalapította), és ahol a különböző cionista szervezetek az egész első emeletet elfoglalták, egy szobát zsidó könyvraktár céljára rendelkezésemre bocsátottak.
– Mielőtt folytatnánk, kérem, beszéljen arról, mikor, milyen hatásra csatlakozott a cionista mozgalomhoz.
– Konzervatív zsidó családból származom, a pozitív zsidó magatartásom családi örökségnek is tekinthető, amit az is bizonyít, hogy Béla fivérem tagja, majd elnöke lett a Makkabeának. Jómagam bécsi tanulmányaim alatt lettem tagja a bécsi Bar Kochba nevű cionista szervezetnek, és hazatérve szinte automatikusan jelentkeztem a Makkabeába.
– Visszakanyarodva a könyvek világába: ez idő tájt, azaz a harmincas évek első felében-közepén, milyen magyar zsidó könyvek kerültek forgalomba, mi volt ez az „árualap”, amivel a modern zsidó könyvkereskedő foglalkozott? Hiszen a vallási jellegű zsidó könyvek árusítása, amennyire tájékozva vagyok, ezektől teljesen elkülönült.
Valóban nehéz is lett volna bennünket a Schlesinger céggel (Király utca 1.) összetéveszteni. Válaszolva tehát a kérdésre: az első cionista könyv, amelynek a terjesztését rám bízták, Pinsker Autoemancipáció című műve volt, amely a Makkabea kiadásában látott napvilágot. Amikor pedig a Cionista Szövetség ösztönzésére egy cionista irodalmár, G. Gerő László megkezdte a Herzl-könyvtár elnevezésű füzetsorozat szerkesztését, a második számtól kezdve (ez Perez Éjszaka a régi vásártéren című színjátéka) átvettem a Herzl-füzetek kiadását. Ennek keretében összesen tizenegy kiadvány látott napvilágot, közte Herzl: Cionista írások, Herzl első konstantinápolyi útjáról írott naplója, G. Gerő László Palesztináról szóló írása. Példányszámuk ezer volt, és bizony egyiket sem kapkodták szét.
A magyar zsidó könyvkiadásnak ennél jóval nagyobb vállalkozása volt a harmincas évek közepétől a Tabor-könyvek megjelentetése. A Tabor Könyvkiadó a Hungária Nyomda és Kiadó keretében működött, életre hívója Horváth Zoltán (szociáldemokrata újságíró és politikus), akkor a Hungária munkatársa volt. Hogy milyen lehetett a kapcsolat a Hungária és a Tabor között, hogy ez utóbbi csupán alvállalkozása volt a Hungáriának, vagy tőlük teljesen független szervezet, nem tudom, ezzel senki nem törődött. Arra viszont jól emlékszem, hogy amikor Horváth Zoltán a sorozatának a tervét összeállította, többször tárgyaltunk, pontosabban szólva kikérte a tanácsaimat. Az én javaslatomra adta ki e sorozat keretében Max Brod Reubeni herceg és Lázár Lajos Palesztina című művét, Dubnov kitűnő könyvének, A zsidóság történetének a kiadói jogát pedig – miután az akkor már Rigában élő szerzőtől megkaptam – átadtam Horváth Zoltánnak. (Dubnov egy levelezőlapját máig őrzöm.) Ezt a becses művet Szabolcsi Bence jiddisből fordította. Saját kiadásomban jelentettem meg Avigdor Hameirinek, az akkor Palesztinában élő magyar származású író-költőnek egy elbeszéléskötetét Egy marék föld címmel. Emellett más kiadókat is ösztönöztem zsidó témájú könyvek megjelentetésére. Somló Dezső, a Dante Kiadó egyik vezetője, megfogadva tanácsomat, így adta ki Faragó László Palesztina-könyvét. És adott ki zsidó témájú könyvet a Pantheon és a Mentor Kiadó is. Több, ebbe a kategóriába tartozó mű jelent meg mindezeken kívül a szerzők, a fordítók kiadásában is.
– A hitleri eszmék magyarországi terjedésével párhuzamosan megélénkült tehát a magyar zsidó – jelentős részben cionista alapállású – könyvkiadás. Nyilván ilyen arányban nőtt e könyvek forgalma is.
– Valóban, nyilván ezzel függ össze, hogy a könyvforgalom növekedésének eredményeképpen 1935-ben az Oktogontól néhány lépésnyire, az Andrássy út 53. számú házban (az Eötvös utca sarkán) sikerült bérelnem egy nagy bolthelyiséget, öt hatalmas kirakata és nagyon szép berendezése – ez feleségem, Margalit tervei alapján készült –, dicsekvés nélkül állíthatom, az akkori Budapest egyik legszebb könyvesboltjává tette. A könyvforgalom szépen fejlődött, az importált, főképpen német nyelvű, zsidó témájú könyvekkel együtt akkora forgalmat bonyolítottunk le, ami tisztes polgári jólétet teremtett számunkra.
– Az Andrássy út másik oldalán, alig néhány lépésre a Gondos-könyvesbolttól állott az a ház, amelyben a Nyilaskeresztes Párt központja működött. Nem okozott ez konfliktusokat, kirakatbetöréseket?
– Egyáltalán nem. Sőt ennek ellenkezőjét bizonyító eset jutott eszembe. Nyilván elszigetelt volt, mégis érdekes. Hosszú ideig minden hét egy napján a reggeli órákban benyitott hozzánk egy hölgy, aki Hatvanból a nyilaskeresztesek értekezletére jött, és a vonata korábban érkezett. Azt mondta, a várakozás idejét nálunk tölti, mert itt legalább tudja, hogy hol van tulajdonképpen. Mert ha a szomszédba menne – a Langer-kölcsönkönyvtárra célzott –, ezt nem tudná.
1939-ben kiutaztam Palesztinába azzal a céllal, hogy az alijánkat előkészítsem. Ez akkor nem sikerült. Viszont különböző rokoni kapcsolatokkal összeköttetésbe kerültem a Haganával (illegalitásban működő zsidó önvédelmi szervezet), ahol megkértek: szerezzek be számukra minél több német nyelvű katonai szakkönyvet. Megbízásukat sikerrel teljesítettem.
– A háborús Európa közepén tehát zavartalanul folyt a munka Gondos Sándor modern zsidó könyvesboltjában.
– 1942 őszén megkaptam a munkaszolgálatos behívómat. Mint a 107/16. század tagja, megjártam Ukrajnát – de hát ez nem könyves történet. A boltot feleségem tovább vezette, ezzel kapcsolatos élményei olvashatók elbeszélésköteteiben. A sorsom úgy alakult, hogy 1944 karácsonyán Esztergomban szabadultam fel, január utolsó napjaiban érkeztem Budapestre. Feleségem, kislányom és Béla bátyám a Kasztner-csoporttal Bergen-Belsenen keresztül Svájcba került, anyámat, két nővéremet Auschwitzban elpusztították. (Mindezt persze csak később tudtam meg.) Míg élek, nem felejtem azt a látványt, ami az Andrássy út és az Eötvös utca sarkán fogadott. Mint megtudtam, alig két hete még német ágyúállás volt azon a helyen, nem csoda, hogy az egykori könyvesbolt kirakataiból, falaiból nem sok maradt. Átküzdve magam a törmelékeken, beléptem a boltba, ahol két nő éppen zsákba gyömöszölte a földön halomban levő könyveket. – Hát maguk mit csinálnak itt? – kérdeztem érthető kíváncsisággal, mire azt válaszolták: – Pontosan azt, amit maga… Persze gyorsan megmagyaráztam a különbséget.
Működött akkor már a cionista ifjúságnak valamilyen ipari szövetkezete, ezek hozták rendbe a boltot (a fizetséget könyvben kapták), az induló könyvkészletet anyósom megmaradt könyvtára képezte. 1945 őszén megérkezett Margalit és a kislányunk, tovább folyt a munka a könyvesboltban annyira, hogy 1946-ban, az infláció legnagyobb tobzódása idején egy modern könyves sátorral vettünk részt a könyvnapokon. Ennek fényképe is megmaradt, amely bizonyítja, hogy a sátoron nagy betűkkel a Herzltől vett mottó olvasható: „Ha akarjátok, nem mese.”
– Úgy tudom, ezek voltak Gondos Sándor pesti könyvesboltjának utolsó napjai.
– Mi 1946 őszén alijáztunk. Legális bevándorlók voltunk, ugyanis a pesti Palesztina Hivatal, nyilván az addig végzett munkánk elismeréséül, az első öt certifikátból hármat a Gondos családnak juttatott. A pesti bolt azonban tovább működött: apósom és az ő sógora folytatták a munkát, a boltot csak valamikor a könyvesboltok államosítása előtt fél-háromnegyed évvel számolták föl.
– Hogyan alakult itt, a csakhamar független országgá váló Izraelben az önök sorsa?
– A megérkezésünk utáni első hónapokban Jeruzsálemben, a Bet Olimban kaptunk egy szobát, és már ekkor szerveztünk ott egy magyar kölcsönkönyvtárat. Ez lehetséges volt, mert már az alijánk előtt a Palesztinában élő barátaink címére – és ekkor már elég sok barátunk élt az országban – kisebb-nagyobb könyvcsomagokat küldtünk ki. Így kezdtük.
1947 februárjában költöztünk át Haifába. Nagyon szép kis kétszobás lakást kaptunk, itt rendeztük be a kölcsönkönyvtárat. Megélhetésünket mégsem ez adta, hanem állást vállaltam: postatisztviselő lettem.
Már megalakult Izrael Állama, amikor a szabályszerű könyvimport szükségessége aktuális lett. Csakhogy a tel-avivi kereskedelmi minisztérium ragaszkodott ahhoz, hogy az import ellenében gondoskodjak exportról. Ezt annyival mégis megkönnyítették, hogy minden exportdollárért három importdollárt engedélyeztek. Hosszú levelezés kezdődött ekkor a Kultúra Külkereskedelmi Vállalattal, végül megállapodtunk, hogy vásárolnak Izraelből hanglemezt. A minisztérium pedig ennek fejében hozzájárult az importengedély kiadásához.
Beutaztam Tel-Avivba, jelentkeztem az engedélyért. A tisztviselő azonban annak igazolását kérte, hogy könyvkereskedő vagyok. Bizonygattam ugyan, hogy szakképzettségem könyvkereskedő, de okmányokkal igazolni nem tudtam. És amikor kiderült, hogy megelégszik azzal, ha ezt tanú igazolja, eszembe jutott, hogy a minisztériumban dolgozik egy egykori vevőm és barátom, dr. Kinori Tivadar.
Azonnal fel is hívta telefonon, aki közölte vele: Gondos Sándor azóta is könyvkereskedő, hogy őt még 1938-ban beperelte könyvtartozásáért. (Hadd áruljam el, ő volt az életemben az egyetlen ember, akit bepereltem, s kizárólag azért, mert azt szabta feltételül: csak akkor fizet, ha beperelem.) A lényeg az: az importengedélyt azonnal átvehettem.
Amikor a lakásunkat kinőtte a könyvforgalom, 1956-ban helyiséget béreltem Haifa egyik legforgalmasabb helyén, a Herzl úton, a Bet-Hakranotban. Most pedig 1989-et írunk, és én nyolcvanhárom éves vagyok.
Köszönjük Szántó T. Gábornak, hogy hozzájárult a cikk újraközléséhez.
A kötet megrendelhető:
papírkönyv – Gondolat Kiadó, Írók Boltja
e-könyv – Libri
A könyvbemutató megtekinthető: facebook.com/huilproject
A kötet héber e-könyv változata: e-vrit.co.il
(Neubauer, 1920–2004) Kapuvárott született, szülei és testvérei a holokauszt áldozatai. Fiatal pártkáder a háború után, 1957-től a nyugdíjba vonulásáig a könyvszakmában dolgozott. Két könyvet és számos cikket írt a könyvszakma történetéről. Utolsó könyve, a Zsidók a magyar könyvkiadás- és könyvkereskedelemben Mária Teréziától 1944-ig kiadatlan.
