A Tizenkettes hírcsatorna ma reggeli interjúja Dr Tál Zaksszal, a Moderna cég izraeli származású kutatásvezetőjével.
Amit sikerült elérnünk a múlt hétre, az az, hogy az antitestek az oltás után nem csak a fiatalabbaknál, de az 50 év feletti öregebb korosztálynál is igen magas számban voltak kimutathatóak, a legtöbb esetben meghaladva a betegségen átesettekét is. A kísérletekben az első csoportban 56 és 70 év közöttiek, míg a másodikban 71 év felettiek szerepeltek. Vizsgáltuk, hogy miként hat az oltóanyag, és mennyi a kialakult antitestek száma. Örömmel tapasztaltuk, hogy az oltás után az antitestek száma megegyezett a fiatalabbaknál mértekével. Ami azért fontos, mert ezeknek az antitesteknek a megfelelő száma biztosítja a szervezet vírus elleni hatásos védekezését.
A kérdésre, hogy vannak e mellékhatásai az oltásnak, a válasz az, hogy igen. Amikor felébresztjük a szervezetünk védekező mechanizmusát, nem meglepő, hogy tapasztalunk különböző válaszreakciókat, pont ugyanúgy, mint amikor vírusfertőzés ér, csak itt összehasonlíthatatlanul kisebb mértékben. Jelentkezhet kisebb fáradtságérzet, fejfájás, izomfájdalom, mely egy-két nap után elmúlik. Ezek megléte egyáltalán nem aggaszt, mert azok az immunreakció szükségszerű velejárói.
A mai napig egy olyan esettel sem találkoztunk, akinél ne hatott volna megfelelően az oltás. A kísérletek e harmadik fázisában a 100 mikrogramm oltóanyag beadása után a vizsgáltaknál minden esetben kialakult a megfelelő válaszreakció, sőt többségüknél még a védekezéshez szükségesnél is magasabb számú antitest keletkezett.
Hogy más országok kísérletei és a fejlesztés alatt álló oltóanyagok mennyire megbízhatóak? Gondolom, hogy azok, hisz minden ország felelősnek érzi magát és tudni akarja, hogy állampolgárai hozzájutnak majd a megfelelő hatóanyaghoz. Láthatjuk, hogy ez a hatalmas kirakós játék egyre több országban összeáll, és egyre több vezető, nagyobb cég érkezik el a kísérletek hasonló szintjére, amikor már van működő oltóanyaguk.
Igazán van okunk az optimizmusra! Nagyon örülök, hogy egyre több ország fordul hozzánk biztosítani állampolgárai számára az oltóanyagot. Személy szerint arra is büszke vagyok, hogy Izrael maga is az elsők között van az oltóanyag kifejlesztői közt.
Először azok fognak oltáshoz jutni, akik a leginkább rászorultak, az öregek és veszélyeztetettek, a kórházi alkalmazottak, majd lépcsőzetesen a szélesebb tömegek is.
Gondolom, hogy 2021 elején már elkezdhetünk oltani. A jövő nyárra és az azt követő télre már biztosan magunk mögött tudhatjuk a korona-járványt.