A koronavírus elszakította Izrael többi részétől az ultraortodoxokat

Izraelt kettészakította a koronavírus-járvány, az óvintézkedéseket jelentős részben megtagadó ultraortodoxra és az azokat nagyrészt betartó többi lakosra – jelentette a helyi média.

Csütörtökről péntekre virradóra jelentős összecsapások zajlottak az ultraortodox, vagyis haredi Modiin Illit nevű városban a rendőrök és a vallásos hívek között. A hívők az utasításokat megszegve megnyitottak egy zsinagógát, amelyben több tucat férfi imádkozott, és mellette a szabad levegőn több százan egymást kézen fogva, énekelve körtáncot jártak, alig néhányan viselve maszkot.

A tömegoszlatásra megjelent rendőrökkel megtagadták az együttműködést, majd közelharc bontakozott ki, amelyben 13 haredi fiatalt őrizetbe vettek.

A 12-es kereskedelmi tv csütörtök esti híradójában bemutatott egy titokban készült hangfelvételt, amelyen a városért felelős rendőrtiszt azt kéri az előírásokat áthágó, a zsinagógákban, zárt helyen tömegesen imádkozó frakció vezetőitől, hogy a rendőrautó érkezésekor hagyják el az épületet, és akkor a rendőrség bírságolás, letartóztatás nélkül távozik, ők pedig később visszatérhetnek. Az eset nyilvánosságra kerülése után belső vizsgálatot indítottak az érintett rendőrtiszt ellen.

Az izraeli lapok az elmúlt héten hasonló, a rendőrséggel kötött háttéralkukról számoltak be a jeruzsálemi ultraortodox negyedekben is, ahol a más években megszokott módon idén is hatalmas közösségi imahelyeket ácsoltak a szombaton véget érő, egyhetes sátoros ünnepekre.

A gyülekezési tilalom tömeges be nem tartását és be nem tartatását, a maszkviselés és a távolságtartás elmulasztását, valamint a tömegben zárt épületekben tartózkodást a járványügyi adatok is tükrözik.

Az ultraortodox Bnei Brakban közel a lakosság egyharmada esett már át a koronavírus fertőzésen az egészségügyi hatóságok szerint, miközben a szerológiai vizsgálatokból országosan csak öt százalék körüli arányt becsülnek.

Az egészségügyi minisztérium koronavírus-adatokat közlő honlapja szerint továbbra is kiugróan élen járnak a haredi települések a fertőzöttek arányában, de a 12-es tévé szakértője szerint az országos zárlat harmadik hetében körükben is tapasztalható csekély mértékű csökkenés.

A vírushordozónak bizonyuló minták aránya szerdán 23 százalékra csökkent a korábbi harminc százalék körüliről, miközben országos szinten a zárlat elején mért közel 14 százalékról az utoljára szeptember elején rögzített 8 százalékra esett ez a mutató.

Sikeresen birkóztak meg a járvánnyal a beduin településeken, ahol a nyár végén kiugróan magas volt a fertőzöttek aránya, és az arab városokban is, ahol korábban a tömeges esküvők miatt ugrott meg a vírushordozók és a betegek száma.

Roni Gamzu koronavírus-ügyi kormánybiztos a 12-es tévének azt nyilatkozta, hogy a kormány jövő heti ülésén a szigorú országos zárlat befejezését fogja kérni, és helyette a differenciált járványkezelést, csakis a különösen fertőzött, vagyis a haredi városokban kell fenntartani a kijárási korlátozásokat. Korábban Benjamin Netanjahu miniszterelnök politikai okokból, az ultraortodox pártok támogatásának megtartása érdekében megtagadta ezt a megkülönböztetést.

A mintegy kilencmilliós Izraelben eddig 286 393-en fertőződtek meg igazoltan koronavírussal. A teljes zárlat igen hatékonynak tűnik a nem ultraortodoxok körében, csütörtökön „csak” 3 692 új fertőzöttet regisztráltak közel 47 000 tesztből, és jelenleg 59 347 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja.

A SARS-CoV-2 vírus okozta  betegségben február óta 1864-en haltak meg Izraelben, jelenleg 1563 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban, közülük 852-en súlyos állapotban vannak, 241 embert lélegeztetőgéppel kezelnek.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.