Következő lépés: az üzletek nyitása • Netanjahu szerint Deri hazudik • Koronahotelben esett teherbe egy katonalány

Ma összeül a korona-kabinet. Arról döntenek, hogy mikor, és miként folytassák az országos zárlat után a nyitást. A következő lépésben várhatóan az üzletek fognak megnyílni a megfelelő óvintézkedések mellett – miután az iskolák fertőzési rátája jóval magasabb –, és csak azután, hogy már felmérték az első nyitási szakasz hatását a járvány terjedésére.

Természetesen mindez csak akkor történik így, ha ezúttal a járványügyi, nem pedig a politikai szempontokat venné figyelembe a kormány. Mindeközben az óvatos nyitás egész folyamatát teljesen megkérdőjelezi, hogy a legfertőzöttebb ultraortodox településeken nagyrészt már megnyíltak az iskolák anélkül, hogy az állami szervek különösebben megpróbálták volna betartatni velük a zárlatot, és az ultraortodox településeket sem szigetelték el – továbbra is zavartalanul átjárhatnak a piros helyekről a zöldekre, így hamarosan visszafertőzve azokat.


Deri az ultraortodox vezetőknek: „Megállapodtam Netanjahuval, hogy a Jesivákban a tanítás minimális megszorítással megkezdődhet.”

Miután világossá vált, hogy a kormány mégsem hagyja jóvá az Egészségügyi Minisztériummal is egyeztetett titkos megegyezést, a Sasz elnöke, Arie Deri kitálalt, és elmondta: „A miniszterelnök előzőleg beleegyezett abba, hogy az intézményeket – a nem hivatalos megegyezésnek megfelelően – megnyithatják, majd mégis visszakozott. A Belbiztonsági Minisztérium egyik magas rangú tisztviselője megígérte az ultraortodox vezetők képviselőinek, hogy amennyiben bármilyen igyekezetet mutatnak az egészségügyi rendelkezések betartására, akkor a rendőrség is csökkentett aktivitással fogja számon kérni azt.”
Netanjahu és Ohana belbiztonsági miniszter hazugságnak titulálták a Sasz vezetőjének nyilatkozatát.


Hajim Bibasz, az önkormányzatok szövetségének elnöke a kneszet koronabizottságában a koronavírussal kapcsolatos jogkörök átadását követelte a helyi vezetésnek, valamint a differenciált járványkezelést, és a zöld településeken az oktatás megindítását, míg a piros helyeken a zárlatot.


A Sulmanim csoport – kisvállalkozók, önállóak – mintegy 120 járműből álló konvojjal a jeruzsálemi Givat Saul negyedben a jövedelemadó központi irodái előtt tüntetett a két szék között a földre eső vállalkozásokért, olyan kártérítésekkel kapcsolatban, mint: a szülési szabadságon lévőké, az új vállalkozásoké, a bürokrácia áldozataié. A konvoj most lassan a Begin úton halad, a helyszínen forgalmi zavarok vannak.


Miután egy katonalány jelentette, hogy teherbe esett a katonai koronahotelben, és néhány szobában együtt szállásoltak el férfi és női katonákat – a katonai rendőrség serege érkezett a helyszínre a „megfelelő integráció” parancsainak végrehajtására.


Tegnap levetíttették a „שעת נעלה” (Walley of Tears) tévédráma-sorozat első epizódját. A sorozat, amely a Kan köztelevízió gyártásában készült közel egy évtizedes munkával és óriási költségvetéssel, a jom kipuri háborút dolgozza fel. A film az izraeli történelem talán legtragikusabb korszakát járja körül három fiatal szemszögéből, akik váratlanul egy szörnyű háború kellős közepén találják magukat. A sorozatot megvásárolta az HBO, és a közeljövőben ezen a streamingszolgáltatón keresztül is nézhető lesz.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.