Az Emírségeknek szánt F-35-ös vadászgépekről tárgyalt Jeruzsálemben az amerikai külügyminiszter

Az F35-ös lopakodó vadászbombázó - fotó: Master Sgt. John R. Nimmo, Sr. / Wikipédia

Egynapos villámlátogatásra érkezett Jeruzsálembe csütörtökön Mark Esper amerikai védelmi ügyminiszter, hogy az Egyesült Arab Emírségeknek eladásra szánt F-35-ös vadászgépek ügyéről tárgyaljon – jelentette a helyi média.

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő megköszönte Mark Esper látogatását, illetve tevékenységét a két ország együttműködésének érdekében. Az amerikai védelmi miniszter több órát töltött Izraelben kevesebb mint egy héttel az amerikai elnökválasztás előtt, és Netanjahu mellett találkozott izraeli kollégájával, Beni Ganzzal is.    

A Fehér Ház csütörtökön jelezte az amerikai kongresszusnak, hogy ötven, az amerikai Lockheed Martin vállalat gyártotta F-35-ös gép eladását engedélyezte az Egyesült Arab Emírségeknek, de a szenátus és a törvényhozás illetékes bizottságai még megakadályozhatják az adásvételt a Háárec című izraeli lap honlapjának értesülése szerint.

„Intenzív megbeszéléseket folytattunk az amerikai védelmi minisztériummal, és biztosítottak minket, sőt kötelezték magukat, hogy az Egyesült Államok fenntartja Izrael minőségbeli katonai fölényét a régióban és általában” – válaszolt Benjamin Netanjahu a Jediot Aharonot című újság hírportálja, a ynet kérdésére.

„Azt is tudjuk, hogy mindannyian közös fenyegetéssel nézünk szembe” – tette hozzá, minden bizonnyal Iránra utalva. A fegyverüzletet várhatóan december 2-án, az Egyesült Arab Emírségek nemzeti ünnepén, megalakulásának évfordulóján fogják aláírni.

A kormányfő és a védelmi miniszter múlt héten közös közleményben jelentette be, hogy Izrael hozzájárult az F-35-ösek eladásához.

Netanjahu hivatala később közölte, hogy ez nem volt része az Egyesült Arab Emírségekkel kötött izraeli normalizációs egyezménynek, és az erről folytatott tárgyalások csak egy hónappal ezelőtt kezdődtek el, a védelmi miniszter washingtoni látogatásának idején, miután már szeptember közepén aláírták az országok közötti megállapodást.

Ganz határozottan elutasította ezt az állítást, és úgy nyilatkozott, hogy számára csak az Emirátusokkal kötött békeszerződés aláírása után derült ki, hogy egyidejűleg tárgyalások folytak a fejlett fegyverek értékesítéséről is, amit eltitkoltak a védelmi minisztérium elől.

Beni Ganz az utóbbi hetekben kétszer is rövid tárgyalást folytatott az amerikai védelmi minisztériumban, s ennek egyik ismert eredménye egy különlegesen erős hagyományos bomba megvásárlása volt az izraeli hadsereg számára.

A Jediot Aharonot már augusztusban, röviddel az Emirátusokkal kötött megállapodás bejelentése után arról írt egy leleplező cikkben, hogy a normalizációért cserébe és katonai fölényét veszélyeztetve Izrael beleegyezett az F-35-ös vadászgépek eladásába az Egyesült Arab Emírségek számára. Benjámin Netanjahu tagadta, hogy ilyen megegyezés született volna.

Pár nap elteltével bennfentes források azt állították a The New York Times című lapnak, hogy Netanjahu nem mondott igazat, mert tisztában volt a készülő fegyverüzlettel.  

Az izraeli médiában az utóbbi napokban összefüggésbe hozták az F-35-ösök ügyét az évekkel korábbi „tengeralattjáró-üggyel”, mert a kormányfő mindkét esetben a védelmi minisztérium és a hadsereg tudta nélkül, egyedül járult hozzá fegyvereladásokhoz, akkor fejlett német tengeralattjárók Egyiptomnak történő eladásához.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.