“A kezdetekben legfeljebb egy évben és ezer olvasóban gondoltam az Izraelinfo kísérleti projektre. Akkor még homokozó volt, és aranyos. Azóta eltelt 5 év, lett 10 000 kedvelőnk és 1 veszélyessé vált fura Bibi – értelemszerűen az Izraelinfo is változott. Akkor még frankpeti voltam, most az a gondolat zaklat, hogy a Frank Péter illőbb volna.”

Az internet népe már több éve követheti az Izraelinfo.com-on egy rendhagyó Izrael-kép megteremtésének kísérletét: Izraelben élő magyarul alkotók és szerkesztők próbálják bemutatni az országot a lehető legőszintébben, a lehető legtöbb eszközzel. És a lehető legfüggetlenebbül – mivel a lap kizárólag önkéntes munkával készül. Évente több mint 2 millió lapmegnyitásnál tartunk, a napokban az oldal Facebook fala 10 ezer szeretőt (lájkolót) ért el. Ebből az ünnepi alkalomból beszélgetünk frankpetivel, a médium alapító-főszerkesztőjével a portál születéséről, első éveiről. 

Miért indítottad el a honlapot?

Több oka is volt. Egyrészt gyakorlati: egy helyre akartam gyűjteni a dolgaimat. Az első honlapomat 93-ban, még jóval a Facebook, sőt a blogok megjelenése előtt készítettem el html-ben, azóta mindig volt több blogom: személyes, az izraeli konyháról, az itteni túrázásról szóló és egy fotóblog. Úgy éreztem, túlságosan szétaprózódom, valahogy praktikusabbá kellene válnom. Néhány évvel ezelőtt egyik öcsém egy sivatagi túra teliholdas éjszakáján azt javasolta a kialudt tábortűz mellett, hogy mindent tegyek egy platformra, mert világos, hogy valahogy minden honlapom Izraelhez kapcsolódik. Azon dilemmáztam, hogy így csökken-e a nézettségük, mert – mint minden alkotó embernek – az volt a célom, hogy minél több emberhez eljussak. Nem akartam olvasókat veszteni azért, mert pl. a konyhát kedvelőket elriaszthatja a politika, vagy éppen fordítva. Végül arra jutottam, hogy az egyesítés csak jót tesz mindennek – így indult az Izraelinfo. Emellett volt egy sokkal fontosabb, ideológiai ok is: nagyon elegem lett a gyűlöletbeszédből. Egyszer a személyes blogomon egy túraleírás miatt többen lehurrogtak, hogy miként írhatok a kőszáli kecskékről és a mormotákról, amikor az előző héten Kelet-Jeruzsálemben egy palesztin megpróbált leszúrni egy katonát. Ezen ledöbbentem! Az én Izraelem nem erről szól. 

Miről szól a te Izraeled?

Amikor elindítottuk a lapot, úgy éreztem, messze nincs egyensúly a valós izraeli élet és az országról alkotott kép között. Izraelről szólva 99 százalékban csak az erőszakról írnak, a konfliktusról, és propagandáról, hogy élen vagyunk a high techben, dübörög a start up nation. Ezekről is tudósítani kell, de nem ilyen arányeltolódással, hogy mindössze egy százalék marad minden egyébre, amivel pedig a hozzám hasonló átlagember leginkább találkozik. A mindennapjaimban nem találkozom élenjáró Nobel-díjasokkal és tudományos felfedezésekkel, sem háborúkkal és merényletekkel, noha itt élek lassan huszonöt éve – izraeli vagyok. A legtöbbünk élete abban az egy százalékban van, melyről nem nagyon volt izraeli magyarok által írt, hiteles tudósítás. Egy salátagyárban dolgozom középvezetőként: ebben a mikrokultúrában tökéletesen együttműködünk az arabokkal, a beduinokkal, a drúzokkal, a keresztényekkel.

Azt vettem észre, hogy amint kihagyjuk a régmúlt bizonygatását és a vallásos érzelmeket, teljesen harmonikussá válik a kapcsolatunk, azonnal kitör a béke.

A kölcsönösen tisztelt ünnepeinken túl ezek az örökké megosztó dolgok egyáltalán nincsenek jelen a mindennapjainkban. Mivel alkotásra fordítjuk energiánkat, virágzik a salátagyár akkor is, amikor a legnagyobb konfliktusok dúlnak az országban, vagy annak határain. És erről szinte semmit nem ír a média, pedig szerintem ez Izrael igazi arca. Korábban nem olvastam izraeli magyar sajtót, mert idegen volt tőlem veretes, régmúlt nyelvezete, leragadva a zsidóság távoli- közeli múltjában és a zsidó-palesztin, izraeli-arab konfliktusban – mindez vallásos fűszerezésben. Én korszerű stílusban gondolkoztam, független, kiegyensúlyozott és minőségi médiában. Karakánnak, egyenesnek és közvetlennek álmodtam az Izraelinfót. Fontosnak tartottam árnyalni a képet, és megmutatni, hogy ez egy élő és élhető ország, nem csak háborúk, meg ultraortodoxok vannak itt. Nem fekete-fehér, nem csak kék-fehér, és nem is rózsaszín szemüvegben látom a világot, hanem színesben, ami szerintem hitelesebb. És mindezt magyarul, magyar kulturális háttérrel. 

Ma már több tucat ember dolgozik lelkesen, önkéntes munkában, hosszasan, és következetesen az Izraelinfón. Ezt hogy érted el?

Engem is meglepett a dolog [nevet], de hiszem, hogy ha valamire van kereslet, akkor arra megszületik a kínálat is. A nyitottság mindenképp fontos volt, néhány tehetséges tollforgató rájött, hogy itt most nem egy újabb naplementés-siratófalas-szombati gyertyás, tömegeket vonzó de kérészéletű lapról van szó, hanem minőségi, értelmes, mértékadó, ugyanakkor fiatalos és kreatív orgánumról. Ők

nem csak azért csatlakoztak az Izraelinfóhoz, mert a portálnak szüksége volt rájuk, hanem mert nekik is szükségük volt erre a felületre.

A helyi magyar Facebook csoportokat leuralta egy kevés emberből álló, de erőszakos, hangos és szerintem rasszista kisebbség. A csendes, mérsékelt többség már régen nem mer vitába szállni velük, inkább hallgat, vagy nem is olvassa ezeket az oldalakat. Amikor megszületett az Izraelinfo, sokan olyanok is csatlakoztak, akik korábban nem írtak. Ez az önkifejezés fóruma, gyakran önmagunkat is szórakoztatjuk, miközben mások is remekül szórakoznak velünk. Sokunkban él valamiféle önkifejezési kényszer, és örülünk neki, hogy képesek vagyunk hatni a – sokszor csak ismerethiányból fakadó – romboló előítéletek ellen. Önálló gondolkodásra késztetünk, és tükröt tartunk a gyűlölködők elé. Van köztünk festőnő, ügyvéd, tanár, mezőgazdasági mérnök, fotós, de profi újságírók is beszálltak. Mindig örömmel fogadunk magunk közé újabb tehetséges, kreatív alkotókat.

Hogyan biztosítjátok, hogy szakmailag színvonalas legyen ez a lap?

Van két korrektorunk, akik átnézik a cikkeket, számítógépes háttért biztosító IT szakemberünk, képszerkesztőnk – és mindenki önkéntesként dolgozik. Az állandó szerzők maguk teszik fel az írásaikat, aztán korrektor, képszerkesztő és élesítés. Szétszórva élünk az országban, de van egy állandó szerkesztőségi fórumunk a Facebookon, ahol folyamatosan mindent megvitatunk, időnként videó chaten szerkesztőségi megbeszéléseket tartunk, és néha egy-két napos közösségépítő találkozókat is rendezünk, ahol a fizikai valóságunkban is barátkozunk egymással.

Legutóbb a tengerparton kempingeztünk együtt egy hétvégén, fürödtünk, este barbecue-t csaptunk, és éjjel tábortűz mellett megváltottuk a világot

– akarom mondani megbeszéltünk minden fontos szerkesztőségi ügyet. Fontos számunkra a nyílt beszéd, a demokratikus szellem, a lényeges kérdésekben szavazunk. Nálunk mindent meg lehet és kell vitatni, néha össze is kapunk, és vannak dolgok, amikben máig nem jutottunk dűlőre, pl. a héber nevek átírása terén. Az ilyeneken olykor késhegyig menő vitáink vannak, de közben jól szórakozunk is. Legutóbb munkacsoportokat alakítottunk a marketingre, a Facebook oldalunk moderálására, programajánló készítésre, a híranyagaink fejlesztésére, stb. 

Hogy viszonyul az Izraelinfóhoz a helyi magyar média? 

Igyekszünk mindenkivel együttműködni, de a nagy hagyománnyal rendelkező és negyedévente megjelenő, megújult Új Kelet újsággal kimondottan baráti a viszonyunk, vannak közös projektjeink és közös szerzőink. Én a magam részéről az itteni magyar internetes csoportokat nem olvasom. Így jobban megőrzöm a függetlenségemet, mivel nem látom az ott kommentelők – számomra elfogadhatatlan hangvételű – beszólásait, ami óhatatlanul arra késztethetne, hogy finomítsak, mást írjak a kevesebb támadás érdekében. Mi azt akarjuk megírni, amit mi látunk az országból és nem azt, amit ez a hangos kisebbség ránk erőltet. Az az érzésem, amikor elindult az Izraelinfo, sok magyarországi, magát Izrael-barátnak tartó olvasó úgy érezte, nem helyénvaló Izraelt, vezetőit kritizálni.

Miért és mikor kerültél Izraelbe?

Édesapám nagyhalászi, és gyerekkoromban rengeteget beszélt személyes élményeiről, a család üldöztetéséről, az auschwitzi deportálásról. Mindenkit elvittek, nagyapánk valami faluban egy szénapadláson bujkált hónapokig, így élték túl. A háború után hívő kereszténnyé lett, és mivel karizmatikus előadó volt, szónoklatokat is tartott keresztény összejöveteleken. Mindig azt mondta, hogy neki isteni ígérete van arra, hogy visszatérünk Izraelbe – cionizmust csöpögtetett belénk. A szocializmus idején testvéreimmel kódokban beszéltünk az iskolában, például az Izrael szóra a K fedőnevet használtuk, és félrehúzódva azon tűnődtünk suttogva, hogy “mikor megyünk K-ba”.

Anyai ágon nem vagyok zsidó, Pesten, 25 évesen betértem.

Tizenhatan voltunk testvérek, és elsőként én vágtam neki Izraelnek, ma már tízen itt élünk. Mi 1996 májusában érkeztünk. A választásomnak a cionizmuson túl több oka is volt. Egyrészt önálló akartam lenni, és a feleségem már terhes volt, mindenképp itt szerette volna megszülni a gyereket. Másrészt akkoriban nagyon zavart Magyarországon a csurkizmus, a magyarkodó közbeszéd. Gyakran jöttek hozzánk külföldről vendégek, és mindig megjegyezték, hogy milyen szomorúak, depressziósak a magyarok. Valahogy fojtó volt a légkör, a búskomor arcok a metrón – felszabadultabb életre vágytam. Mikor kijöttem, itt ezt tökéletesen megtaláltam. Az országra jellemző vidám, hangos, közvetlen stílus jön be nekem. Hogy nem egymás háta mögött, hanem egymás szemébe mondjuk meg a véleményünket. 

Mi a politikai beálítottságod?

Mikor alijáztam, először a jobboldali Likudra szavaztam, aztán folyamatosan egyre inkább balra kerülve az utóbbi választásokon már a balliberális Merecre adtam a voksom. Ma azt mondanám, hogy valahogy középen állok. Liberális vagyok és nyitott, de vannak kérdések, amiben a Likuddal, vannak, amiben a Kék-Fehérekkel vagy a Jes Atiddal, és vannak, amiben a Mereccel értek egyet. Számomra a tolerancia a legfontosabb, a más vélemények tiszteletben tartása. Az Izraelinfón mindenkit szívesen látunk politikai beállítottságától függetlenül. Köztünk is vannak különböző pártokra szavazók, de mindannyian egyetértünk a demokrácia, a szabad véleménynyilvánítás fontosságában. 

Hol élsz, hogyan élsz, anyagilag mennyire jött be Izrael?

Az észak-izraeli Karmielben, egy lakótelepi tömbház második emeleti pici lakásában élek három fiammal és gyógypedagógus feleségemmel. A nagyfiam a Bezalel művészeti akadémia első éves hallgatója, a legkisebb pedig jelenleg katona, a páncélos alakulatnál szolgál. Hobbim a túrázás és a fotózás, a sivatagért élek-halok. Volt egy fotós designos családi vállalkozásunk is, ami az Izraelinfo miatt megszűnt, pedig azzal pénzt is kerestem, az Infóért meg én fizetek mindenféle költségekért.

Miben látod a fejlődés útját az Izraelinfo számára?

Létrehoztunk egy alapítványt, hogy biztosítsa jogilag a működésünket, és hogy ha esetleg valaki támogatni szeretne minket, akkor annak is meglegyenek a feltételei. Eddig csakis mi magunk dobtuk össze a költségeket, a honlapon a hirdetésekből befolyó pénz még a technikai háttér árát sem fedezi, pedig mi vagyunk a messze legolvasottabb izraeli magyar honlap. Az eltelt több mint négy év alatt eddig folyamatosan fejlődtünk, növekedtünk, és remélem, hogy továbbra is felfelé lendülünk, még nagyon sok kellemes és hasznos percet szerezve olvasóinknak.

Támogasd az Izraelinfó munkáját!

→ Név: Izraelinfo ישראל אינפו לקידום תקשורת ישראלית
→ Bank Mizrahi Tefahot (20) בנק מזרחי טפחות
→ Fiók: 514
→ Számlaszám: 236690
→ IBAN: IL65 0205 1400 0000 0236 690
→ SWIFT: MIZBILIT

Kapcsolat: info@izraelinfo.com