Az izraeli parlament kedd este ratifikálta a Bahreinnel kötött egyezményt a két ország kapcsolatának normalizálásáról – jelentette a Jediot Aharonot című újság hírportálja, a ynet kedden.
A szeptember közepén Washingtonban aláírt nemzetközi megállapodást 62 szavazattal 14 ellenében fogadták el a 120 tagú kneszetben. Az arab pártok közös listájának képviselői nemmel szavaztak, mert szerintük az egyezmény támogatja a palesztin földek izraeli megszállását, és így nem szolgálja a békét.
Közel 80 törvényhozó szólalt meg a hosszú vitában, amelynek végeztével elfogadták az Izrael Állam és Bahrein között a diplomáciai kapcsolatok felvételéről, a béke és a barátság megteremtéséről született megállapodást.
Az Egyesült Arab Emírségekkel kötött hasonló egyezményt már október közepén elfogadta az izraeli parlament, de a Bahreinnel kötött egyezményt csak később fordították le héberre, és ezért csak most tartották meg a szavazást.
Benjamin Netanjahu miniszterelnök üdvözölte a megállapodás jóváhagyását, és elsősorban annak gazdasági előnyeire hívta fel a honatyák figyelmét. Hangsúlyozta, hogy a normalizálás nyomán áthaladhatnak majd a kőolajvezetékek a Perzsa-öbölből Izraelbe, és onnan tovább Európába, és ez szerinte valóságos energetikai forradalmat idézhet elő.
Az Izrael és a két Öböl-menti ország, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein között létrejött egyezmények értelmében az emírségek és Bahrein is diplomáciai kapcsolatot létesít Izraellel, nagykövetséget nyit a zsidó államban, és felfuttatja a gazdasági és politikai együttműködést is. Izrael ugyanakkor felfüggeszti további ciszjordániai palesztin területek annektálását.
Az egyezmény szövege nem tartalmazza az izraeli médiában nagy nyilvánosságot kapott fegyverüzletet, amelynek értelmében az Egyesült Államok F-35 -ös vadászgépeket ad el az Egyesült Arab Emírségeknek, ami izraeli aggályok szerint hátrányosan érinti Jeruzsálem jelenlegi légi fölényét a térségben.
Az amerikai kormány kedden hagyta jóvá az F-35-ös vadászbombázók eladását az Egyesült Arab Emírségeknek, ami miatt Beni Ganz védelmi miniszter kétszer is villámlátogatást tett ősszel Washingtonban a Pentagonban, hogy a helyi média szerint Izrael számára újabb fegyverek vásárlásával ellensúlyozza az akkor még csak tervezett fegyvereladásokat az emírségeknek.
A Jeruzsálemmel washingtoni közvetítéssel békét kötő két Öböl-menti arab állam eltért az eddigi arab politikától, amely a palesztin államiság rendezésétől tette függővé a kapcsolatok rendezését Izraellel. Korábban, a hetvenes évek végén Menáhem Begin izraeli miniszterelnök kötött békét Egyiptommal, majd a kilencvenes évek közepén Jichák Rabin kormányfő írt alá békeszerződést Jordániával.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója