A kormány jóváhagyta közel száz új, izraelieknek szánt otthon felépítését Kelet-Jeruzsálemben

Izrael csütörtökön jóváhagyta közel száz új, izraelieknek szánt otthon felépítését az 1967-ben visszafoglalt Kelet-Jeruzsálemben, egy olyan építkezést, amit 2010-ben azért függesztettek fel, mert Joe Biden akkori amerikai alelnök ellenezte.

A ciszjordániai telepesek szervezete ugyanakkor megköszönte 1700 telepeslakás törvényes státuszának rendezését Beni Ganz védelmi miniszternek és helyettesének, Michael Bitonnak – jelentette e Jediot Aharonot című újság hírportálja, a ynet csütörtökön.

David Elhajani, a Jesa, a Júdát és Szamariát, valamint a Jordán-völgyének lakóit összefogó szervezet elnöke rendkívül fontosnak nevezte a lakások jogi helyzetének rendezését, mert ezzel a lépéssel szerinte a Ciszjordániában élők jogai hasonlóvá válnak az ország többi, 1967 előtt is Izraelhez tartozott részén élők jogaihoz.

Elhajani úgy vélte, hogy ezeket az otthonokat jóhiszeműen vásárolták meg a földet szerető emberek, akik küldetéstudatból költöztek ezekre a területekre, és e logika szerint kell bánni velük.

Saj Alon, a Bét El nevű telepesfalu vezetője szerint örvendetes a szerinte jóhiszeműen megvásárolt lakások törvényesítése, és már régen meg kellett volna történnie ennek.

Ezek a lakások az 1967-ben Jordániától elfoglalt Ciszjordániában találhatóak, ahol a nemzetközi jog területek megszállására vonatkozó rendelkezéseinek értelmében a védelmi minisztérium az illetékes az ott élő civilek ügyeiben is, ezért Ganz a felelős az ott folyó építkezésekért.

A védelmi minisztérium jogi szakértői szerint a kérdéses épületek nem palesztin személyek magánterületén találhatók, s a „piaci szabályozás”-ra vonatkozó rendelkezések segítségével törvényesíthetők anélkül, hogy jogszabályokban kellene meghatározni legalizálásukat.

Ez a jogi záradék lehetővé teszi a vevők számára az ingatlan tulajdonjogának megszerzését, ha bebizonyosodott, hogy vásárlása jóhiszeműen történt, még ha eredetileg nem is lehetett volna jogszerű az ingatlan-üzlet.

A Békét Most nevű civil békemozgalom ugyanakkor támadta Ganzot lépéséért, mert szerintük  a messianisztikus telepesek politikáját valósítja meg a Trump-kormányzat alkonyatának napjaiban, s olyan földrablásokat és illegális építkezéseket támogat, amelyek elveszik a béke esélyét.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.