Ben Gurion azkaráján mintegy 250 ember tüntetett Netanjahu ellen

A Szde Bokerben Ben-Gurion emlékére rendezett éves ünnepségen az első miniszterelnök unokája is részt vett a Netanjahu elleni tüntetésen, és azt mondta: „F*ck Netanjahu és éljen Izrael”.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök ma (vasárnap) Szde Bokerben David Ben-Gurion miniszterelnök éves megemlékezésén kijelentette, hogy “nem szabad visszatérnünk a korábbi (Iránnal kötött) nukleáris megállapodáshoz, és következetesen hajthatatlan politikát kell gyakorolnunk annak biztosítása érdekében, hogy Irán ne jusson atomfegyverhez” – írta a Haaretz

Az ünnepség előtt mintegy 250 ember tüntetett Netanjahu ellen, akik tiltakozó konvojban érkeztek az ország központjából, több mint száz járművel.

Yariv Ben Eliezer, Ben-Gurion unokája a miniszterelnök érkezését megelőző demonstráción azt mondta: “Fuck Netanjahu, és éljen Izrael Állam!”

A Ramat Ganból konvojban érkező Avivit elmondta: “Fontos volt számomra, hogy itt lehessek. Tudjuk, hogy Netanjahu ma ide jön, és szeretnénk világossá tenni számára, hogy azok az értékek, amelyek alapján élni szeretnénk, Ben-Gurion értékei, és nem vesztegetés, csalás és bizalommal való visszaélés értékei.”

Yizhar Yaari, Gvulot kibuc lakója a Gilat csomópontnál csatlakozott a konvojhoz: “Tiltakoznunk kell, főleg most. Az az érzésem, hogy amit Ben-Gurion és mások építettek, azt Netanjahu és emberei lerombolták. A legutóbbi választásokon Beni Ganzra szavaztam, és utólag egyértelmű, hogy idióta voltam.”

Tegnap Szde Boker tiltakozó aktivistái “Lech” (Menj) feliratot festettek arra a helikopter leszállóhelyre, ahol Netanjahu gépe szokott landolni, amikor megérkezik az éves ünnepségre. A vádlott miniszterelnök elleni tiltakozáshoz kapcsolódó feliratot krétával rajzolták a területre, és mindezidáig nem távolítottak el.

Netanjahu ma egy másik leszállópályán landolt, nem azon, ahol a feliratot festették, és amelyet rendszeresen használ.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.