Járványügyi korlátozásokkal, félig megtelt templomokkal ünneplik idén a karácsonyt Izraelben és a Palesztin Hatóság területén.
Idén is megtartják Betlehemben, a Születés Templomának épületegyüttesében található katolikus Szent Katalin templomban az éjféli misét, de csak kétszázan vehetnek részt rajta a járványügyi előírások miatt – közölte az MTI tudósítójával Ibrahim atya, a jeruzsálemi latin pátriárka szóvivője.
Más években a teljes diplomáciai kar jelen van, de idén csak Olaszország, Franciaország, Belgium és Spanyolország képviselteti magát, és Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke sem utazik át Betlehembe a Ramallahban lévő székhelyéről, ahogy más években tette.
Viszont ebben az évben is autós konvojával Jeruzsálemből a mindössze néhány kilométerre lévő Betlehembe vonul az ideglenes megbízottból októberben latin pátriárkának kinevezett Pierbattista Pizzaballa érsek, és ő mutatja be a karácsonyi misét a hagyományoknak megfelelően éjfélkor.
A helyi katolikusok és a zarándokok ezúttal nem tölthetik meg zsúfolásig a templomot, de az egyes keresztény közösségek elküldhetik képviselőjüket Ibrahim atya beszámolója szerint.
Idén is lesznek már csütörtök déltől díjmentes karácsonyi buszok Betlehembe, de a hívők csak kis számban térhetnek be egy-egy templomba a gyülekezési korlátozásoknak megfelelően.
A templomok szinte folyamatosan nyitva lesznek és miséznek az ünnepen, hogy a hívők mind részt vehessenek a miséken, egy-egy alkalommal korlátozott számban. A kisebbségben élő helyi keresztények számára más években különösen fontos a karácsony időszaka, amikor vásárokon, felvonulásokon megmutathatják közösségük erejét, de idén ez nem lehetséges.
A családok maguk döntenek, hogy otthonaikban ünnepelnek vagy meglátogatják az egyház közösségi tereit. Az idősebbek és a veszélyeztetett csoportokhoz tartozók általában otthon maradnak, de a fiatalok részt vesznek a miséken.
Ibrahim atya értesülései szerint az izraeli hatóságok engedélyezték a korábbi évek gyakorlatának megfelelően mintegy ötezer, a Palesztin Hatóság területén élő keresztény számára, hogy meglátogassák Izraelben élő rokonaikat, de idén a Gázai övezetben élő néhány száz tagú keresztény közösség nem hagyhatja el a tengerparti földsávot.
Ebben az évben nem érkeztek zarándokok és turisták a karácsonyi ünnepekre a Szentföldre, Izrael teljesen lezárta légterét a külföldiek elől néhány nappal ezelőtt az Egyesült Királyságban felfedezett új, különösen gyorsan terjedő koronavírus-mutáció miatt.
Betlehem szinte teljes egészében a turizmusból él, de március óta kihaltak az utcák, konganak az ürességtől a boltok, és súlyos gazdasági válság, tömeges elszegényedés is fenyegeti a város lakóit.
Az egyre súlyosabb járványügyi helyzet miatt a Palesztin Hatóság területén december 17-étől zárlatot vezettek be, korlátozták a mozgásszabadságot az egyes térségek, városok között és a településeken belül is. Izraelben vasárnap délután kezdődik a kormány szerda éjszakai ülésén elhatározott újabb, harmadik országos karantén a járvány visszaszorítása érdekében.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója