Talán a pszichológusok tudnák megfejteni, hogy honnan, mikor és miért bukkannak fel váratlanul olyan emlékek a múltból, amelyek már majdnem feledésbe merültek.
Életem párjával úti poggyászunkban kevés könyvet hozhattunk. A régi világból nem maradt semmi. A Sulchán Áruch magyar fordítását, egy-két máchzort és imakönyvet Budapesten szereztünk be azokban az időkben, nagy nehezen. De hála Istennek az évek folyamán megteltek a könyvespolcok. Úgy, mint régen, az egyik oldalon a szent könyvek – bár nem bőrkötésben, de használjuk, és ez a lényeg. A másik oldalon a világirodalom művei sorakoznak, melyek első példányait Gondos Sándor üzletéből vettem. Hálásan tekintek a megboldogult Naschitz Frigyes, Gát Jákov és Gréda József fordításaira. Általuk ismerkedtem meg a héber költészet kincseivel. Saját tizennyolc kötetem ilyenformán jó társaságba került.
Az évek folyamán összegyűlt könyvekből már sokat elajándékoztam, de egyesektől nem tudok megválni.
***
Gondolatban napok óta fel-felsorakoztatom gyerekkori otthonom könyveit. Elámulok azon, hogy most, annyi év után olyan katonás rendben találom emlékeimben a félegyházi könyveket, mintha csak tegnap néztem volna rájuk. Édesanyámtól kaptam őket, stafírungként, a bútorokkal együtt.
Az ő Makóról hozott könyvstafírungját is felidézem: a háromajtós szekrény két szélső oldalán voltak a könyvespolcok, ajtó mögé bezárva. Nem tudom, miért. Miért nem voltak nyitottak a könyvespolcok? Vajon felelne erre édesanyám, ha megkérdezném? Azt is tudom, hogy a bútorokkal együtt a hozományt nagyapám mind a három gyermekének megadta.
Az egyik oldal polcain álltak a héber könyvek: A Sász-gemárák, Chumás, Rási, Sulchán Áruch, Tóra-magyarázatok, Rámbám – bőrkötésben, arany betűkkel. Sokan megcsodálták. Ezek a könyvek nem hevertek parlagon. Gabi bátyám gyermekkorától búvárkodott bennük, s egy állandó, bennlakásos házitanító – Ábrahamson Frici – segédkezett neki.
Gabit megölték 19 évesen. A szent könyvek hová lettek? Mivel vigasztalódjak így emlékezés közben? Csak azzal, hogy a bennük lévő értékeket mégis sikerült nekem, a véletlenül életben maradottnak továbbadni: gyermekeimnek, unokáimnak.
***
A szekrény másik oldalán sorakoztak a világi könyvek. Legfelül a Révai Lexikon sorozat, mellettük a Magyar Zsidók Lexikona. A következő sorban Tolnai kiadásában a klasszikusok: Victor Hugo, Tolsztoj, Dosztojevszkij; minden könyv egyforma kék vászonkötésben. Az utána következő könyvsorok már édesanyám saját beszerzései: Zilahy Lajos, Márai Sándor, Cronin, Sálom Ásch, Stefan Zweig; megvásárlásukra már jómagam is emlékszem.
Becsukom a szemem, hogy jobban lásson a lelkem. Milyen újságok voltak a házban? Mit szeretett olvasni édesanyám? Az Új idők, Herczeg Ferenc lapja hetente jött. Apám Az újságot olvasta, egyszer egy héten volt gyermekújság-melléklet, ahová egyszer-kétszer én is beküldtem versikéket. Amikor először megláttam a nevem a vers alatt, elállt a lélegzetem. Évekig ott lapult az emlékkönyvemben. Járt még az Egyenlőség. Szabolcsi Lajos versei elragadtak. Gyönyörűek, de vakok, mert bíztak a magyar hazában. Aztán ott volt a polcon egymás mellett a három Anya: az amerikai, az orosz és a zsidó. Volt egy kis rendetlenség is. Hárman voltunk gyerekek, elővettük és nem tettük vissza a helyükre a könyveket. Mögöttük voltak a szalaggal átkötött szerelmes levelek, melyeket apámtól kapott az édesanyám. Édes, drága, soha nem hitte volna, hogy azokat is kihuzigáltuk. Bocsáss meg, anyukám…
***
Amikor a gettóba kellett mennünk, nem volt hely többé a könyveknek. Ott hevertek a földön, próbáltuk kiválogatni a legfontosabbakat. Mindenből azonban csak az maradt meg, amit elolvastam, ami a szívemben, az emlékezetemben megragadt. Ez lett a forrás, mely életem végéig hozzásegít szerény tudásomhoz. Ebből merítek, amikor írásaimat, meséimet elküldöm olvasóimnak. Ezekből a mesékből születtek könyveim.
Nézem a könyvborítókat: egyik sem hasonlít azokhoz, amiket anyám hozományba kapott. Igen, akkor még nem jelentek meg díszesebb kötésben. Mi az oka a mai divatnak? Csalogatni kell a könyvvásárlókat? Talán az is. A színek világában élünk.
Egyik könyvem almazöld lett. Nagyon kis példányszámban jelent meg, mert könyvet nehéz írni és nehéz kiadni. A legnehezebb: eladni. Mégis érdemes, mert minden könyv örömet szerez.
***
A soá emléknapján egy orosz bevándorló szívbemarkolóan énekelte az utcasarkon a régi, de mindig új dalt, a Jiddische mámét. Hullott az aprópénz és hullottak a könnyek. Köszönöm neked, kedves orosz olé testvér, hogy anyámra emlékeztettél. A könnycseppeknek a mennyben mindig nyitva áll egy kapu, s talán eljutnak Hozzá is, akinek ölébe hajtani úgy szerettem a fejemet.
***
Családi ünnepségen legszebb élményeim közé tartoznak a szép beszédek. Vejem vagy édesapja talmudi fejtegetéseire épített drásáit évek múlva is elő tudom hívni emlékezetemből. Ezekből az anyák dicsérete sem marad el. Ők az alappillérei a családnak, a gyermekek sikeres nevelésének. Úgy érzem, tollamat ma a lelkem vezeti vissza a múltba. Anyámra gondolok és a többi zsidó anyára, akik a galutban (diaszpórában) kisvárosokban, falvakban is zsidónak neveltek bennünket. Áldozatok, megalázkodások, fájdalmak árán!
Itt, Erec Jiszráélben minden lehetőség megvan arra, hogy a szó legszorosabb értelmében jó zsidó utódokat nevelhessenek, de vajon értékelik-e mindezt?
***
Hárman voltunk testvérek, jómódú házban nevelkedtünk, szüleim keményen dolgoztak. Gabi bátyám volt édesanyánk szerelmetes fia. A négy középiskolai osztály elvégzése után útra bocsátotta Kiskunfélegyházáról a távoli jesivákba. Két évig a Hajdúságban, majd a híres Galántai Jesivában tanult, kéthavonta látogatott haza, 24 órás vonatozás után. Anyánk sóvárgott utána, de csak nyelte a könnyeit. A sudár, szép Gabi 18 évesen, komoly Talmud-ismeretekkel, zsidó öntudattal telve jött haza 1944-ben – mert a németek bevonulása után feloszlatták a jesivát.
Kun Gábort, drága Gabi bátyámat – a Nemzetközi Vöröskereszt által kiállított igazolás szerint – még azon év december 10-én, 19 évesen korában ölték meg Flossenburgban. Mert zsidó volt.
***
Mariska néném a gazdag békéscsabai Iczkovits családból Abaújszántóra küldte jesivába Uzi fiát, akiből később izraeli katonatiszt lett, de örök tisztelője maradt a Tannak.
***
Emlékezzünk drága édesanyáinkra, és soha ne felejtsük, mit kaptunk útravalóul. Rájuk és mártír testvéreinkre gondolok itt, Jeruzsálem Kirját Mose nevű lakónegyedében. Itt kipát viselő ifjú katonákat, tiszteket látok, vállukon a fegyver, zubbonyuk alól kilóg az árbá kánfot, a cicesz. A látvány meghat, azt jelképezi, hogy annyi fájdalom, könny és szenvedés után a Teremtő összegyűjti népét a világ négy sarkából, és akkor mindannyian barátok leszünk!
2012. június 21. csütörtök
5772. tamuz 1.
Nyugdíjas újságíró
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
