Régi könyvekről, könnyekről…

156

Talán a pszichológusok tudnák megfejteni, hogy honnan, mikor és miért bukkannak fel váratlanul olyan emlékek a múltból, amelyek már majdnem feledésbe merültek.

Életem párjával úti poggyászunkban kevés könyvet hozhattunk. A régi világból nem maradt semmi. A Sulchán Áruch magyar fordítását, egy-két máchzort és imakönyvet Budapesten szereztünk be azokban az időkben, nagy nehezen. De hála Istennek az évek folyamán megteltek a könyvespolcok. Úgy, mint régen, az egyik oldalon a szent könyvek – bár nem bőrkötésben, de használjuk, és ez a lényeg. A másik oldalon a világirodalom művei sorakoznak, melyek első példányait Gondos Sándor üzletéből vettem. Hálásan tekintek a megboldogult Naschitz Frigyes, Gát Jákov és Gréda József fordításaira. Általuk ismerkedtem meg a héber költészet kincseivel. Saját tizennyolc kötetem ilyenformán jó társaságba került.

Az évek folyamán összegyűlt könyvekből már sokat elajándékoztam, de egyesektől nem tudok megválni.

***

Gondolatban napok óta fel-felsorakoztatom gyerekkori otthonom könyveit. Elámulok azon, hogy most, annyi év után olyan katonás rendben találom emlékeimben a félegyházi könyveket, mintha csak tegnap néztem volna rájuk. Édesanyámtól kaptam őket, stafírungként, a bútorokkal együtt.

Az ő Makóról hozott könyvstafírungját is felidézem: a háromajtós szekrény két szélső oldalán voltak a könyvespolcok, ajtó mögé bezárva. Nem tudom, miért. Miért nem voltak nyitottak a könyvespolcok? Vajon felelne erre édesanyám, ha megkérdezném? Azt is tudom, hogy a bútorokkal együtt a hozományt nagyapám mind a három gyermekének megadta.

Az egyik oldal polcain álltak a héber könyvek: A Sász-gemárák, Chumás, Rási, Sulchán Áruch, Tóra-magyarázatok, Rámbám – bőrkötésben, arany betűkkel. Sokan megcsodálták. Ezek a könyvek nem hevertek parlagon. Gabi bátyám gyermekkorától búvárkodott bennük, s egy állandó, bennlakásos házitanító – Ábrahamson Frici – segédkezett neki.

Gabit megölték 19 évesen. A szent könyvek hová lettek? Mivel vigasztalódjak így emlékezés közben? Csak azzal, hogy a bennük lévő értékeket mégis sikerült nekem, a véletlenül életben maradottnak továbbadni: gyermekeimnek, unokáimnak.

***

A szekrény másik oldalán sorakoztak a világi könyvek. Legfelül a Révai Lexikon sorozat, mellettük a Magyar Zsidók Lexikona. A következő sorban Tolnai kiadásában a klasszikusok: Victor Hugo, Tolsztoj, Dosztojevszkij; minden könyv egyforma kék vászonkötésben. Az utána következő könyvsorok már édesanyám saját beszerzései: Zilahy Lajos, Márai Sándor, Cronin, Sálom Ásch, Stefan Zweig; megvásárlásukra már jómagam is emlékszem.

Becsukom a szemem, hogy jobban lásson a lelkem. Milyen újságok voltak a házban? Mit szeretett olvasni édesanyám? Az Új idők, Herczeg Ferenc lapja hetente jött. Apám Az újságot olvasta, egyszer egy héten volt gyermekújság-melléklet, ahová egyszer-kétszer én is beküldtem versikéket. Amikor először megláttam a nevem a vers alatt, elállt a lélegzetem. Évekig ott lapult az emlékkönyvemben. Járt még az Egyenlőség. Szabolcsi Lajos versei elragadtak. Gyönyörűek, de vakok, mert bíztak a magyar hazában. Aztán ott volt a polcon egymás mellett a három Anya: az amerikai, az orosz és a zsidó. Volt egy kis rendetlenség is. Hárman voltunk gyerekek, elővettük és nem tettük vissza a helyükre a könyveket. Mögöttük voltak a szalaggal átkötött szerelmes levelek, melyeket apámtól kapott az édesanyám. Édes, drága, soha nem hitte volna, hogy azokat is kihuzigáltuk. Bocsáss meg, anyukám…

***

Amikor a gettóba kellett mennünk, nem volt hely többé a könyveknek. Ott hevertek a földön, próbáltuk kiválogatni a legfontosabbakat. Mindenből azonban csak az maradt meg, amit elolvastam, ami a szívemben, az emlékezetemben megragadt. Ez lett a forrás, mely életem végéig hozzásegít szerény tudásomhoz. Ebből merítek, amikor írásaimat, meséimet elküldöm olvasóimnak. Ezekből a mesékből születtek könyveim.

Nézem a könyvborítókat: egyik sem hasonlít azokhoz, amiket anyám hozományba kapott. Igen, akkor még nem jelentek meg díszesebb kötésben. Mi az oka a mai divatnak? Csalogatni kell a könyvvásárlókat? Talán az is. A színek világában élünk.

Egyik könyvem almazöld lett. Nagyon kis példányszámban jelent meg, mert könyvet nehéz írni és nehéz kiadni. A legnehezebb: eladni. Mégis érdemes, mert minden könyv örömet szerez.

***

A soá emléknapján egy orosz bevándorló szívbemarkolóan énekelte az utcasarkon a régi, de mindig új dalt, a Jiddische mámét. Hullott az aprópénz és hullottak a könnyek. Köszönöm neked, kedves orosz olé testvér, hogy anyámra emlékeztettél. A könnycseppeknek a mennyben mindig nyitva áll egy kapu, s talán eljutnak Hozzá is, akinek ölébe hajtani úgy szerettem a fejemet.

***

Családi ünnepségen legszebb élményeim közé tartoznak a szép beszédek. Vejem vagy édesapja talmudi fejtegetéseire épített drásáit évek múlva is elő tudom hívni emlékezetemből. Ezekből az anyák dicsérete sem marad el. Ők az alappillérei a családnak, a gyermekek sikeres nevelésének. Úgy érzem, tollamat ma a lelkem vezeti vissza a múltba. Anyámra gondolok és a többi zsidó anyára, akik a galutban (diaszpórában) kisvárosokban, falvakban is zsidónak neveltek bennünket. Áldozatok, megalázkodások, fájdalmak árán!

Itt, Erec Jiszráélben minden lehetőség megvan arra, hogy a szó legszorosabb értelmében jó zsidó utódokat nevelhessenek, de vajon értékelik-e mindezt?

***

Hárman voltunk testvérek, jómódú házban nevelkedtünk, szüleim keményen dolgoztak. Gabi bátyám volt édesanyánk szerelmetes fia. A négy középiskolai osztály elvégzése után útra bocsátotta Kiskunfélegyházáról a távoli jesivákba. Két évig a Hajdúságban, majd a híres Galántai Jesivában tanult, kéthavonta látogatott haza, 24 órás vonatozás után. Anyánk sóvárgott utána, de csak nyelte a könnyeit. A sudár, szép Gabi 18 évesen, komoly Talmud-ismeretekkel, zsidó öntudattal telve jött haza 1944-ben – mert a németek bevonulása után feloszlatták a jesivát.

Kun Gábort, drága Gabi bátyámat – a Nemzetközi Vöröskereszt által kiállított igazolás szerint – még azon év december 10-én, 19 évesen korában ölték meg Flossenburgban. Mert zsidó volt.

***

Mariska néném a gazdag békéscsabai Iczkovits családból Abaújszántóra küldte jesivába Uzi fiát, akiből később izraeli katonatiszt lett, de örök tisztelője maradt a Tannak.

***

Emlékezzünk drága édesanyáinkra, és soha ne felejtsük, mit kaptunk útravalóul. Rájuk és mártír testvéreinkre gondolok itt, Jeruzsálem Kirját Mose nevű lakónegyedében. Itt kipát viselő ifjú katonákat, tiszteket látok, vállukon a fegyver, zubbonyuk alól kilóg az árbá kánfot, a cicesz. A látvány meghat, azt jelképezi, hogy annyi fájdalom, könny és szenvedés után a Teremtő összegyűjti népét a világ négy sarkából, és akkor mindannyian barátok leszünk!

2012. június 21. csütörtök
5772. tamuz 1.