Nem akarom ismét Bibit – kire szavazzak?

Választócédulák a Kneszet-választásokon Izraelben – Fotó: Shutterstock
Választócédulák a Kneszet-választásokon Izraelben – Fotó: Shutterstock

Tanácsaim azoknak szólnak, akik nem elégedettek azzal, ahogy a dolgok az utóbbi években Izraelben folynak. Akik túlzottan politikainak tekintik a járvány kezelését, akik úgy vélik, hogy büntetőjogi vádlott nem állhat az ország élén, amíg nem tisztázta magát, egyszóval azoknak, akik változást szeretnének.

Számukra pártállástól függően három pártot javaslok, melyek már bebizonyították, hogy nem lépnek be Benjamin Netanjahu kormányába, vagyis megbízhatóan a tényleges változások mellett vannak.

Aki fontosnak tekinti Nagy-Izraelt és a jobboldali értékeket, a minél liberálisabb gazdaságpolitikát, és egyértelműen jobboldali politikai mozgalmat szeretne támogatni szavazatával, annak Avigdor Liberman Izrael a Hazánk, Jiszrael Beitenu pártját javaslom.

Aki centrista álláspontot vall, s nem kívánja elkötelezni magát sem a bal, sem a jobboldal mellett, hanem mindig az arany középúton járna, de szintén fontosnak tekinti az ügyek érdemi, és nem politikai kezelését, és ragaszkodik a jogállami berendezkedéshez, az Jair Lapid Vank Jövő, vagyis Jes Atid pártjának kicsiny céduláját tegye március 23-án a borítékba.

Aki pedig a balliberális értékeket tekinti követendőnek, s ha Magyarországon élne, és ha lenne még SZDSZ, akkor rájuk voksolna, akkor Izraelben szeretheti helyi megfelelőjüket, a főként értelmiségi párt Merecet.

Ez a három párt az elmúlt két évben bebizonyította, hogy ragaszkodnak a választóiknak tett ígéreteikhez, ha egyértelműen leszögezik, hogy egy adott politikussal nem lépnek koalícióra, akkor azt nem is teszik meg. Ezek alapján érdemes elolvasni választási ígéreteiket, és ha túlestünk rajta, szabadon dönthetünk. Olyan csalódás biztos nem érhet minket, hogy a szemünkbe hazudtak, csúnyán átvertek, ellopták a szavazatunkat.

A valódi változásra vágyó jobboldaliak számára nem javaslom Naftali Bennetet, mert nyíltan vallja, hogy kész koalícióra lépni Netanjahuval, és ez májusban csak azért nem történt meg, mert Netanjahu nem kívánta bevenni őket kormányába. Aki Bennetre szavaz, az Netanjahura szavaz.

Gideon Szaár, és a jövőben esetleg felbukkanó többi új párt már jóval nehezebb kérdés. Szaár ugyan többször kijelentette, hogy változást akar, s nem lép koalícióra a Balfour utcai vádlottal, azonban erre egyelőre nincs semmiféle garancia. És az utóbbi évben megtanultuk, hogy csak az a biztos, ami biztos, ami már bizonyított tény. Mindezek alapján óvatosságból rá én semmiképpen nem adnám a voksomat. De a közvélemény-kutatások alapján könnyen meglehet, hogy szeptemberben is választások lesznek, ha Szaár és a többi párt addig állja a szavát, és bizonyít, akkor szeptemberben már ők is szóba kerülhetnek.

A fentieken kívül még két ígéretet kell tennie egy-egy pártnak ahhoz, hogy a szavazócédulájukat egyáltalán a kezünkbe vegyük. Mindkettőt törvénymódosítással kell megerősíteni azonnal az új kneszet megalakulása után, és mindkettő a mindenkori miniszterelnök hivatalával kapcsolatos: egyrészt ne lehessen büntetőeljárás alatt álló személy az ország miniszterelnöke mindaddig, amíg ügyének tárgyalását jogerősen be nem fejezték, másrészt mindenki maximum két ciklus idejére tölthesse be ezt a tisztséget. Ezen törvények után azonnal véget ér a jelenleg soha véget nem érőnek tűnő olaszos állandó kormányválság, és garanciát jelentenek arra is, hogy hasonlóra a jövőben sem kerülhet sor.

Jó szavazást március 23-án!

Melyik párt győzelmének örülnél leginkább a 2021. márciusi Kneszet-választásokon Izraelben?

Szavazás eredménye

Loading ... Loading ...

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.