Kasztner Rezső unokája lett a Munkapárt elnöknője

Merav Michaeli – Fotó: Merav Michaeli Facebook-oldala

Merav Michaeli, a második világháborúban zsidómentő akciókat szervező Kasztner Rezső unokája lett az izraeli Munkapárt elnöknője – jelentette a helyi média vasárnap.

Az előválasztáson Izrael nagy múltú, de jelenleg rendkívül súlyos helyzetben lévő szociáldemokrata pártja, a Munkapárt élére választottak új elnököt.

A szavazatok elsöprő 77 százalékával a párt “lázadó” képviselőnője győzött, aki ellenzékben maradt, miközben pártja többi képviselője nyár elején beszállt a Netanjahu vezette kormánykoalícióba.

A párt több mint 37 ezer tagja járulhatott az ország hetven pontján felállított száz szavazóurnához. Végül csak 9651 választásra jogosult szavazó (26,01 százalék) jelent meg. Az előválasztáson jobbára elektronikusan voksoltak, és ezért az esti urnazárás után gyorsan ismertetni tudták az eredményeket.

Jichák Rabin és Simon Peresz egykori pártja a közvélemény-kutatások szerint jelenleg történelmi mélypontján van, ha most tartanák országos parlamenti választásokat, nem lenne esélye átlépni a 3,25 százalékos bejutási küszöböt, és kimaradna a következő kneszetből.

Népszerűsége a szakértők szerint azért zuhant mélypontra, mert noha az előző választási kampányban Amir Perec akkori elnök fogadkozott, hogy semmiképpen sem lép be a korrupcióval vádolt Benjamin Netanjahu miniszterelnök vezette kormányba, és ennek bizonyítására még legendás bajuszát is levágatta, nyár elején mégis csatlakozott a Kék-Fehér párt élén álló Beni Ganzhoz, és részese lett a koalíciónak két miniszteri tárca erejéig.

A vasárnapi élőválasztásokon heten pályáznak a politikai élettől visszavonult Perec helyére, köztük legesélyesebb a főként feminista nézeteiről híres Merav Michaeli képviselőnő, korábbi újságíró, aki már nyolc éve, 2013 óta a törvényhozók padsoraiban ül a párt színeiben.

Michaeli az 1957-ben, Tel-Avivban agyonlőtt Kasztner Rezső unokája. Kasztnert azért lőtte le egy szélsőséges merénylő, mert úgy vélte, hogy a Magyarországon a második világháború idején zsidók mentőakcióit szervező cionista vezető együttműködött a nácikkal.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.