Bezárt világ – nyitott könyvek

Az alijabeszélgetéseken szinte mindig előkerül a zsidó, a magyar identitás kérdése. Ez késztetett, hogy újra levegyem a polcról ezt a könyvet. Konrád György “A láthatatlan hang” című gyűjteményes köte­te – töprengések, elmélkedések, kérdések és válaszok nagyon kifinomult esszenciája.

A könyv, mint ahogy az előszó is sugallja, az önazonosságunk problémával foglalkozik. Ír a zsidó identitásról a diaszpóra körülményeiben, a magyar történelemben, Európa történelmében és Izraelben. Tulajdonképpen négy modellt állít elénk.

Beszél a személyes és a csoportidentitás problémájáról is. Konrád György a csoportidentitás ellenzője, mert ezt a tömeggé darálás technikájának tekinti. A személyes választást és felelősséget hangsúlyozza. Ugyanakkor azt is, hogy nem lehet kilépni abból a születésből eredő, családi közeggel örökölt állapotból, hiszen születési identitásunk adottság, legfeljebb módosíthatunk rajta, és kialakíthatunk belőle egy felelősségteljes személyiséget.

Nem a születésünkért vagyunk felelősek, hanem tetteinkért és gondolkodásunkért. 

Nagyon érdekesen és érzékenyen boncolgatja azt, hogy vajon kevésbé zsidó-e az, aki Magyarországon él, magyarul beszél, magyar kultúrában nevelkedik és szolidaritást vállal a többi állampolgárral, társaival. Nem lehet-e ez mindkettő egy személyben? Az író szerint semmi ellentétesség nincs e kettősségben.

Véleménye szerint az identitás keresése és fenntartása jellemzően értelmiségi reflexivitás. Konrád “láthatatlan hangját” ez az intellektuális, racionalis reflexió jellemzi. A töprengések folyamatát külső, jelképes formában is megjeleníti úgy, hogy a cikkek gyűjteménye folyamatos bekezdés-sorszámozást kapott, a Biblia tagolását kölcsönözve az írásnak, így is jelezve, hogy nem időrendben követik egymást a gondolatok, hanem logikai egyidejűségben. Konrád műve így lesz egy teljes összefüggésben álló szöveg.

A könyv ezzel együtt is igazi szépirodalom. A szöveg megfogalmazása szinte provokatív: az olvasó agya rögtön zakatolni kezd. Konrád “láthatatlan hangja” gondolkodásra buzdít. Elmélázhatunk – konrádosan – mi is, izraeli magyarok, magyar ajkú izraeliek, hogy mik vagyunk, kik vagyunk?

Vajon nyelvhasználatunk és erre való igényünk milyen identitást kölcsönöz nekünk, itt élőknek?  A szerző eképpen fejezi ki viszonyát a nyelvhez:

„És mivelhogy zsidó létemre ha­gyományosan szóban élő és a szóbeli kinyilatkoztatásra figyelő nép fia va­gyok, hogyan is ne töltene el érzéki él­vezettel ez a nyelv, a magyar, amelyen az öntudatom testet ölt? Hogyan is le­hetnék közömbös a nyelv iránt, amely a lelkem teste, és mindazok iránt, akikkel ezen a nyelven otthonosan beszélek?” (Magyar-zsidó számvetés, 72. o.)

Nem találtam még ennél szebb és méltóbb kifejezést. Ahányszor előveszem ezt a könyvet, mindig újra és újra megszólít ez a szellemi és lelki mélység: a “láthatatlan hang”.

Kiadó: Palatinus
Kiadás éve: 1997