Egy nagymintás izraeli vizsgálat bizonyítja, hogy a Pfizer amerikai gyógyszercég koronavírus elleni vakcinája 94 százalékos hatékonyságú. A tanulmány eredményét szerdán mutatták be az Egyesült Államokban.
Izraelben csaknem 600 ezer embernek adták már be a Pfizer oltóanyagát, és ezzel bizonyítást nyert, hogy a vakcina – amelyet két lépcsőben kell beadni –, már az első adag után is 62 százalékos valószínűséggel védi meg az embert a súlyos megbetegedéstől, a második után pedig 94 százalékos valószínűséggel.
A haláltól pedig az első adag beadása után két-három héttel 72 százalékos biztonsággal védi meg az embert. Ezek a hatékonysági adatok igazak mind a 70 éven felüliekre, mind a fiatalabbakra.
Két amerikai orvos, aki szintén vakcinakísérleteket végez, de az izraeli tanulmányban nem vett részt, az AP hírügynökségnek azt mondta: ezek az eredmények biztatók abból a szempontból is, hogy a második adag oltóanyag beadható akár később is, amint ezzel Nagy-Britanniában már kísérleteznek, nem pedig három hét után, ahogy a legtöbb országban csinálják. Valamint nagyobb a valószínűsége annak, hogy elég egy adag is azoknak, akik már átestek a betegségen, amint ezzel Franciaországban kísérleteznek.