Purimi gyorsinterjú egy kisiskolással

Fotó: Izraelinfo

Az izraeli iskolások a járvány kitörése óta, tehát nagyjából már egy éve nem járnak iskolába. Néhány rövidebb megszakítástól eltekintve kizárólag otthonról, távoktatásban tanulnak. A szeptemberi évkezdéshez hasonlóan február végén egyes, nem fertőzött településeken megkezdődött ugyan a frontális tanulás is, de a gyerekeket kisebb, állandó összetételű csoportokba – itt úgynevezett kapszulákba – osztják fel. A kapszulák váltakozó napokon mennek iskolába, ezzel a fertőzést és azt is igyekeznek megelőzni, hogy esetleg teljes osztályok egyszerre kerüljenek karanténba. Tavaly purim napja volt az utolsó „igazi” tanítási nap, rögtön utána országos zárlatot rendeltek el. Idén pedig pont ezen a mulatsággal, farsanggal teli ünnepen kezdődött el a fokozatos nyitás. A gyerekek elmehettek az iskolájukba, és ha maszkban, távolságtartással, kicsit szorongva is, de újra találkozhattak, ünnepelhettek együtt. Lesz okunk a vidámságra?

Bemutatkoznál?

Hatodikos vagyok és 11 éves. Izraelben élek.

Milyen purimi jelmezben mentél iskolába?

Tigrisnek öltöztem.

Le tudod írni, milyen érzés volt újra iskolába menni a régóta tartó otthontanulás után?

Azt éreztem, hogy sokkal klasszabb iskolába járni és más emberekkel találkozni, mint otthon ülni a számítógép előtt.

Volt olyan gyerek, aki félt elmenni a járvány miatt?

Abban a kapszulában, amiben én tanulok, van két gyerek, akik azért nem járnak be, mert van olyan családtagjuk, akikre ez veszélyt jelenthet.

Mindenki beöltözött?

A nagyok között nem mindenki, tízből csak öt gyerek volt nálunk jelmezben. De régen purim előtt egy héten keresztül minden nap más jelmezben, pizsamában mentünk iskolába, most ilyen nem volt.

Miben különbözött még ez a purimi ünneplés a korona idején – a régi purimoktól?

Abban, hogy most nem volt ott az egész osztályom az iskolai purimi ünnepségen, nem mehettünk túl közel egymáshoz, és még Adloyada (utcai felvonulás) sem volt. De otthon van sok jelmezünk, ami a régebbi purimokról maradt. Minden nap felveszek valamit, és ki is festem magam, egész nap jelmezben vagyok. Péntek délutánra pedig meghívtam az összes unokatestvéremet, a kertünkben fogunk találkozni. Mindenki beöltözik, táncolunk és édességeket fogunk enni. De nyolckor mindenkinek haza kell mennie, mert kijárási tilalom lesz.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.