Ferenc pápa az égből üzent Izraelnek

Reuven (Rubi) Rivlin izraeli elnök találkozik Ferenc pápával a Szentszék irodájában az Apostoli Palotában, 2015 - Fotó: Haim Zach / GPO

Ferenc pápa péntektől négynapos, történelmi jelentőségű látogatást tett Irakban, ahol előtte még soha nem járt katolikus egyházfő. Évek óta tervezett útját eddig a térségben dúló konfliktusok akadályozták. A katolikus egyházfő a koronavírus-világjárvány miatt tizenöt hónapja nem tett apostoli látogatást egyetlen országban sem – írta az MTI.

Irak felé vezető útján Ferenc pápa Izrael légtere felett repült át, amikor is az őt szállító Alitalia személyzetén keresztül üzenetet küldött Izrael állam polgárainak:

„Imádkozom, hogy a jóIsten mindannyiukat a harmónia és a béke áldásával ajándékozza meg. Ferenc pápa”

Az előre felvett üzenet az államelnöknek, Reuven Rivlinnek szólt, és azt a légforgalmi irányítás rendszerén keresztül adta le a pápát szállító Alitalia gép személyzete. Az irányítók természetesen továbbították a köszöntőt az izraeli elnöknek, akit nyilatkozata szerint „mélyen meghatották a pápa kedves szavai, akivel szoros és meleg kapcsolatot ápol”.

Az üdvözlő szavakat itt lehet meghallgatni >>

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.