Ülünk a bárpultnál egy ismerős jazzkoncertjén csütörtök este es minden tök jó. Erez, az ismerős, zseni egy szaxis, a trombitás csávó pedig egy az egyben a Macskafogóból lépett ki. A pult másik végén sikítoznak egymással valami oroszok, de ezt csak megjegyezzük, mert egyébként a koncert, mondom, tök jó, csak rövid. A végén az oroszok elmenőben odasikítják nekünk, hogy ők egy cigány punk zenekar, és holnap a Moadon Hateatronban lépnek fel. Kicsit dumálunk velük, jók az energiák, vannak kapcsolódások, és miután tényleg elmennek, mi megnézzük az eseményük hirdetését. The Hatters a bandájuk neve és 250skaty a jegy. A manóba! Ez tényleg valami nagy gig lesz. Utánuk rohanok, írjanak már fel a listára. És lám, péntek este csak a vörös szőnyeg nem gurul le előttünk amikor a QR kód mellé bemondom a jelszót: Muzychenko, egyébként vip-vendégek vagyunk. Még szerencse, hogy puccba vágtuk magunkat, mégiscsak orosz az esemény.

Aztán valami olyan professzionalizmust látunk, ami helyre tesz mindent, amit egy tel-avivi orosz eseménnyel kapcsolatban valaha is elképzeltünk. A Moadon Hateatron akusztikája tökéletes, a világítás feltűnően profi, akár Prince is felléphetne itt, ha még élne. De most a futó orosz kapcsolatunk lép fel és már el is kezdték. A színpad egy nagy színes forgatag távolról, pazar ruhák arzenálja közelről. A zenére nyomban ugrálni kell, de táncolni is lehet, láthatóan ki-ki képességei szerint választ mozgásformát e vegyes korosztályú és egyben rém trendi közönségben.  

A The Hatters nevű folk punk banda két éve alakult Szentpéterváron és őrült nagy sztárok Oroszországban. Zenei és színházi projektként definiálják magukat, a műfajuk pedig „orosz-cigány utcai népzene, alkoholos üvegbúra alatt”. Romantikus folk-rock cigányzenét játszanak punkosan, egy gigantikus basszusgitár, egy mezítelen felsőtestű ámde hózentróglis harmonikás, egy fergeteges hegedűs és egy irtó szexi dobos kíséretében két energiabomba vokálos csajjal, akik közül az egyik a frontember felesége, Anna Muzychenka. Na, és a frontember – aki egyben a hegedűs is –, Yurii Muzychenko, egy ördögbőrbe bújt isten. Ez a bajszos kisember a tegnapi pult másik végéről nem csak velünk kapcsolódik, hanem az egész közönséggel. Áll a nagy színes forgatagban, kinyújtja tetovált karjait, az egyik kezében vonó, a másikban hegedű, és egy hangon sikít fel kiscsaj, steampunknak öltözött hipster, rocknagyi és a sört pohárból dobáló rocker. Elbűvölő a varázslat, ami ebből az emberből árad. Muzychenko körül pedig egy egész apparátus tombol a színpadon, mindenkiben forr a vér, parádés a fellépés.

The Hatters – fotó: Wikipedia

A klubból kifelé hömpölyögve, megkérdezem pár elvtársamat, mióta rajongók, rajongók-e. Rövid kutatásom eredménye, hogy azok, akik a mémeket egy nappal azelőtt posztolják minthogy virális útjukra indítanák őket a bunkerben élő kockásingesek, már két éve rajongók, a többiek tőlük tudnak a The Hattersről, kábé ugyanannyit, mint én. De mindenkit elragadott a cigány punk folk rock most és mindörökre. Ámen.

Egy koncert mindig sokkal jobb, mint a klipek, de egy biztos: összerakott zenekar a The Hatters, professzionálisan összerakott, és nagyon gyorsan lettek nagyon népszerűek. Sokat hallunk még róluk. Talán.

https://www.youtube.com/watch?v=hwlYm918Bao&
[Ezt a Katikának, mert nem tudott jönni.]