Ötvenezren tüntettek Netanjahu ellen Jeruzsálemben

Netanjahu-ellenes tömegtüntetés Jeruzsálemben - Fotó: képernyőkép / Twitter

A miniszterelnöki rezidenciánál tartott tömegtüntetéssel zárta a választási kampányt az ellenzék Izraelben – jelentette a helyi média szombaton.

A Jediot Aharonot című újság hírportálja, a ynet, valamint a Háárec című újság honlapja szerint több mint húszezren, a tüntetőknek számozott matricákat osztó szervezők szerint viszont ötvenezernél is többen érkeztek a kormányfői rezidenciához két nappal a két éven belül negyedik, kedden esedékes parlamenti választások előtt, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek, a jobboldali Likud párt elnökének távozását követeljék.

A baloldali liberális Merec párt és a szociáldemokrata Munkapárt képviseletében többen kampányoltak, ezen pártok színei és jelvényei voltak jelen a téren a Netanjahu-ellenes “Balfour mozgalom” szlogenjei, színei és jelei mellett.

Előzőleg több ezren az izraeli parlamentnél, a kneszetnél gyülekeztek, onnan vonultak át a forgalom elől elzárt utcákon trombitálva, dudálva, dobolva, szlogeneket kiabálva és énekelve a Balfour utcához, a tiltakozások szokásos helyszínéhez.

A város polgármestere szerint ez volt az eddigi legnagyobb demonstráció Jeruzsálemben a tiltakozási mozgalom júliusi 14-i kezdete óta, amikor a francia forradalom évfordulóján “Bibistille” néven az első tüntetést tartották Netanjahu nevének népszerű rövidítésére, a Bibire utalva.

- Hirdetés -

Harminckilencszer gyűltek össze az egész ország területéről szombat esténként demonstrálni a miniszterelnök ellen, ami az ország történetének egyik leghosszabb és legkitartóbb tiltakozási mozgalma volt, de nem szült magának saját politikai képviseletet.

A korrupciós ügyek miatt bírósági eljárás alá vont Benjamin Netanjahu a koronavírus-járvány vitatott kezelése után elsősorban a rendkívül sikeres oltási programmal kampányolt, amely lehetővé tette a gazdasági élet fokozatos megnyitását: a választások előtti hétre szinte teljesen helyreállhatott Izraelben az élet a maszkviselés és a távolságtartás óvintézkedései mellett.

…ezalatt a Habima téren… >>

Netanjahu mellett tüntetők – Fotó: Silló Sándor
- Hirdetés -