Netanjahunak be kell tartania a főügyész által elrendelt összeférhetetlenségi korlátozásokat

Netanjahu ügyvédeivel a bíróság üléstermében - Fotó: képernyőkép / 12-es tévé

Az izraeli legfelsőbb bíróság úgy döntött csütörtökön, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek be kell tartania a összeférhetetlenségi korlátozásokat, melyeket Aviháj Mandelblit főügyész meghatározott számára korrupciós bírósági ügye miatt – jelentette a Jediot Aharonot című újság hírportálja, a ynet csütörtökön.

A legfelsőbb izraeli jogi grémium határozata szerint a főügyész jogkörébe tartozik a korrupciós vádak miatti összeférhetetlenségi szabályok meghatározása, és a kormányfőnek követnie kell őket.

A legfelsőbb bíróság a Minőségi közéletért nevű civil mozgalom petíciója nyomán döntött a kérdésben, mely szerint Netanjahut korlátozni kell bizonyos kormányfői jogai gyakorlásában, mert azok gyakorlása összeférhetetlen lenne folyamatban lévő korrupciós ügyeivel.

A legfelsőbb bíróság egy korábbi határozata szerint Netanjahu csak azzal a feltétellel léphetett hivatalba kormányfőként, ha a főügyész meghatározza számára a vádlott helyzetéből adódó jogilag összeférhetetlen kérdéseket, és ezekben nem dönthet.

Mandelblit már tavaly nyáron átadta ezen jogkörök listáját a kormányfőnek, köztük a kormány mellett tevékenykedő főügyész, az állam legfőbb ügyésze és az országos rendőr-főkapitány kinevezésének tilalmát, távolmaradást az ezekkel a feladatokkal kapcsolatos törvényhozástól és a jeruzsálemi körzeti bírók és a legfelsőbb bíróság bíróinak kinevezésétől, mert ők hatással lehetnek az ellene folyó eljárásra.

Netanjahu ezzel szemben maga akarta meghatározni a rá vonatkozó korlátozásokat, és azzal védekezett a legfelsőbb bíróságon, hogy szerinte Mandelblitnek nincs joga a szabályozás megalkotására, mert ez „megmásítja a választópolgárok akaratát.”

A bíróság elutasította a miniszterelnök érvelését, illetékesnek nyilvánította a rá vonatkozó korlátozások meghatározásában a főügyészt, és elrendelte, hogy Netanjahu engedelmeskedjen a Mandelblit által meghatározott szabályoknak.

Benjamin Netanjahu ellen csalás, közhivatallal visszaélés és korrupció miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség. Tavaly májusban megkezdték ügyének tárgyalását a jeruzsálemi körzeti bíróságon.

Április 5-én indul a per bizonyítási szakasza, amikor az ügyészség és a védelem hetente három napon át felvonultatja bizonyítékait és tanúit a vádak igazolására, illetve megcáfolására.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.