Az Izraeli Gyermekorvosok Szövetsége javasolja a 12-15 év közöttiek beoltását.
Az Izraeli Gyermekorvosok Szövetsége azt javasolta kedden, hogy az országban kezdjék meg a 12-15 év közöttiek beoltását koronavírus ellen – közölte az izraeli egészségügyi minisztérium. Érvként azt említették, hogy a gyerekeknek növekvő szerepük van a vírusok terjesztésében, és sok, korábban a betegségen átesett gyermek szenved későbbi tünetektől: gyengeségtől, fejfájástól, koncentrálóképessége hanyatlásáról. A szövetség kitért arra is, hogy az oltástól védett gyerekek kiszabadulhatnak a bezártságból, amely jelentős pszichoszociális károkat okoz nekik.
A 9,3 millió lakosú Izraelben eddig 5,33 millió embert oltottak be a Pfizer vakcinájával a december 20-án kezdődött oltási kampányban. A 65 év felettieket vették előre – az egészségügyi dolgozók és a krónikus betegek mellett –, majd fokozatosan lejjebb vitték a vakcinára jogosultság korhatárát, amely immár 16 év.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója