Áramhiány miatt leállt a Gázai övezet legnagyobb kórháza a palesztin minisztérium közlése szerint

Áramhiány miatt szünetelteti a működését a Gázai övezet legnagyobb egészségügyi intézménye, a gázavárosi as-Sifa kórház – közölte szombaton az övezetet irányító Hamasz iszlamista palesztin terrorszervezet egészségügy-minisztériuma.

A közlemény szerint a kórház azért kényszerült felfüggeszteni a működését, mert elfogyott az áramtermeléshez használt összes üzemanyag. A kórházban – amelyben a közlés szerint több ezer beteg, sebesült és a harci cselekmények elől oda menekült ember tartózkodik – víz és élelem sincs, és a távközlés sem működik.

Asraf al-Kidra, a minisztérium szóvivője a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy egy újszülött életét vesztette a kórházban, miután leálltak az inkubátorok a gyerekek intenzív osztályán.

Később a minisztérium arra figyelmeztetett, hogy legalább 39 további újszülött élete van veszélyben az áram- és a gyógyszerhiány miatt. A tárca azt is közölte, hogy a Gázai övezet 35 kórházából jelenleg húsz szünetelteti a működését. Ezt megerősítette az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

- Hirdetés -

Mohammed Abu Szalmija, az as-Sífa igazgatója arról számolt be, hogy az izraeli tüzérség egész éjjel intenzíven lőtte az épületet és környékét, de más kórházak épületét is. A támadott területeken „többtucatnyi halálos és többszáz sebesült áldozat” van, de a mentők nem tudnak értük menni éppen a szüntelen támadás miatt.

Az izraeli hadsereg egyelőre nem nyilatkozott a gázai kórházakat ért legújabb támadásokról, de korábban azt közölte, hogy vadásznak a Hamasz fegyvereseire, akik kórházépületekből is lőnek.

A palesztin vörös félhold szerint péntek este izraeli mesterlövészek lőtték többször az al-Kudsz kórház épületét.

Címlapkép: A Sifa Kórház Gázában, tegnap – Fotó: Khader Al Zanoun / AFP

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.