Legalább tíz gyerek halt meg a meroni tragédiában

Legalább tíz gyerek vagy 18 év alatti tizenéves volt azok között az ultraortodox zsidó zarándokok között, akiket péntek hajnalban a Meron-hegyen agyontaposott a tömeg egy vallási ünnepségen kialakult tolongásban – derült ki a halálos áldozatok szombaton közzétett részleges listája alapján.

A halottak azonosítása még mindig folyamatban van. A legfiatalabb áldozat kilencéves volt. Az eddigi adatok szerint két család vesztette el két-két gyermekét a tragédiában. A halottak között van négy amerikai, egy kanadai és egy argentin állampolgár is.

Izraelben egyre többen követelik hivatalos vizsgálóbizottság létrehozását azzal a céllal, hogy felderítsék a politikusok és a döntéshozók esetleges felelősségét, akik engedélyezték a tömegrendezvény megtartását annak ellenére, hogy az utóbbi években már sokan ismételten figyelmeztettek arra, hogy nem biztonságos körülmények között zajlik a zarándoklat a Meron-hegyen. Szakértők eddig is kockázatosnak tartották, hogy hatalmas tömegek gyűltek össze nagy tűzrakóhelyek körül.

Az igazságügyi minisztérium a rendőrség felelősségét kezdte vizsgálni, mert szemtanúk azt panaszolták, hogy a helyszínen felállított rendőrségi kordonok nehezítették a menekülésüket.

A zsidó naptár lag-beomer ünnepén a Meron-hegy oldalában megrendezett zarándoklaton évek óta százezres ultraortodox tömegek imádkoznak. Tavaly a koronavírus-járvány miatt nem engedélyezték az esemény megrendezését, de a sikeres oltókampánynak köszönhetően idén megtartották, és különösen sokan érkeztek az észak-izraeli Galileába Simon bar Jocháj sírjához. Ez Izrael évente megismétlődő legnagyobb civil rendezvénye, amelyre általában az egész világról érkeznek zarándokok.

A tragédia amiatt történt, hogy a bádogfalak között hömpölygő sűrű tömegben egy lefelé tartó csúszós lépcsőn többen felbuktak, és egymásra zuhantak. A szűkös helyen nem tudtak felkelni, kiszabadulni, miközben újabb embereket toltak közéjük. A tömegszerencsétlenségben negyvenöten meghaltak, és százötvenen megsérültek.

Az izraeli sajtó értesülései szerint 32 áldozatot tudtak azonosítani a szombati ünnepnap kezdete előtt, és 22 temetést tudtak elvégezni. Tizenhat embert még kórházban ápolnak, közülük három állapota súlyos.

Az egészségügyi minisztérium irányelvei szerint továbbra sem lehetne 500 résztvevőnél nagyobb rendezvényeket tartani. Sajtóértesülések szerint viszont Benjamin Netanjahu miniszterelnök biztosította az ultraortodox vezetőket arról, hogy a vallási ünnepséget ennek ellenére meg lehet majd tartani.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.