Az utolsó pillanatban megváltoztatták az izraeli zászlós Jeruzsálem-napi menet útvonalát az óvárosban

A menet nem fog áthaladni a Damaszkuszi kapun, szokásos útvonalán, ahogy azt korábban engedélyezték, hanem a délelőtti jeruzsálemi zavargások miatt módosított útvonalon fognak vonulni az újabb erőszakos konfliktusok elkerülése érdekében – jelentette a helyi média hétfő délután.

A tömeg megindulása előtt néhány perccel jelentették be a változást, az óváros túlnyomóan arabok lakta negyedének elkerülését az idei “zászlótáncoltató” felvonuláson, amit a jobboldali szervezetek rendeznek minden évben a város keleti felének 1967-es elfoglalásának évfordulóján.

A jobboldali, kék-fehér zászlós tömeg szabad áthaladása a Damaszkuszi kapunál különösen fájdalmas lett volna a palesztinok számára, mert ez a kapu számít a leginkább a palesztinok használta helynek.   

Az elmúlt hetekben a ramadán idején a rendőrségnek az a döntése okozta a legtöbb palesztin bírálatot majd erőszakos összetűzést, hogy nem engedélyezték a muzulmán hívők üldögélését a Damaszkuszi kapunál, ahol a korábbi években ramadán éjszakáin hagyományosan több százan gyülekeztek.

Az új útvonal a Jaffó kapun át vezet majd a Siratófalhoz. Előzőleg Beni Ganz védelmi miniszter is síkra szállt a változtatás mellett, de kérését elutasították, és bejelentették, hogy a szokásos módon rendezik meg az ünnepi zászlós menetet.

A Háárec című újság honlapja meg nem nevezett palesztin forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy nemzetközi nyomás nehezedett Benjamin Netanjahura, az átmeneti kormány miniszterelnökére, hogy változtassa meg a szokásos útvonalat.

A biztonsági helyzet eszkalálódása nyomán az izraeli hadsereg félbeszakította és elhalasztotta vasárnap megkezdett eddigi legnagyobb szabású hadgyakorlatát, hogy minden erejükkel az erőszak megfékezését szolgálhassák – közölte a hadsereg közleménye alapján a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál hétfő délután.

Az izraeli hadsereg rakétatámadásoktól tartva lezárt számos utat a Gázai övezet környékén, és beszüntették a vasúti forgalmat is az ország déli részén Beér-Seva és Askelón között.

A Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet értesülése szerint hétfőn fokozott készültséget rendeltek el a kórházakban a biztonsági helyzet romlása miatt. Benjamin Netanjahu összehívta a biztonsági kabinetet a helyzet megvitatására, s a szükséges intézkedések meghozatalára.

Hétfőn délelőtt több száz palesztin megsebesülésével járó összecsapások zajlottak Jeruzsálem óvárosában az iszlám vallás Mekka és Medina után harmadik legszentebb helyénél, az Al-Aksza mecsetnél a “mecsetet védő” muzulmán imádkozók és az izraeli biztonsági erők között.

Jeruzsálem vitatott hovatartozása a palesztin-izraeli konfliktus egyik legfőbb nyitott kérdése. Az izraeliek Jeruzsálem egészét saját fővárosuknak nyilvánították, beleértve a város 1967-ben elfoglalt keleti szektorát is, míg a palesztinok Kelet-Jeruzsálemet szeretnék megtenni a Ciszjordániából és a Gázai övezetből létrehozni vágyott önálló államuk fővárosává.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.