A napokban kiújult izraeli-palesztin konfliktusról egyeztetett szerdán telefonon Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte a török államfői hivatal kommunikációs igazgatósága.
Erdogan a beszélgetés során hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek „hathatós és elrettentő leckét kell adnia” Izraelnek a palesztinok elleni „vakmerő” támadásai miatt. Ankara a fellépés érdekében „minden szinten kezdeményezéseket tesz” – tette hozzá.
A török államfő egyúttal nyomatékosította: fontos, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) még azelőtt beavatkozzon a történesekbe, hogy a válság súlyosabbá válik. Aláhúzta, hogy az ENSZ BT-nek határozott és világos üzeneteket kell küldenie Izraelnek a támadások leállításáról.
Erdgan azt is szorgalmazta, hogy gondolkodjanak el azon a felvetésen, amely szerint a palesztin civilek védelme érdekében nemzetközi békefenntartókat kéne küldeni a térségbe. A nemzetközi békefenntartók igénye 2018 májusában az Iszlám Együttműködés Szervezetének rendkívüli isztambuli ülésén fogalmazódott meg.
Recep Tayyip Erdogan reményét fejezte ki Putyinnak, hogy Törökország és Oroszország az ENSZ-ben mindezen témákban szoros együttműködést tanúsít majd.
Izrael és a gázai szélsőséges iszlamista szervezetek között hétfő este kezdődött rakétaháború, miután Jeruzsálemben összecsaptak egymással palesztin hívők és izraeli biztonsági erők az iszlám – Mekka és Medina után – harmadik legszentebb helyén, az al-Aksza mecsetnél. Az összecsapásokat elsődlegesen az váltotta ki, hogy ki akartak költöztetni négy palesztin családot a kelet-jeruzsálemi Sejk Dzsarráh kerületből zsidó telepesek javára.
Az elmúlt órákban fokozódtak az izraeli légicsapások a Gázai övezet ellen, illetve a palesztin rakétatámadások a civilek lakta izraeli települések ellen. A konfliktusban eddig 43 ember – köztük 13 gyermek és három nő – vesztette életét a palesztin oldalon, öt – köztük egy gyerek – pedig az izraeli oldalon.