A Caesar-saláta – nem pedig cézár – egy Amerikába bevándorolt olasz származású fickó, Caesar Cardini után kapta a nevét. A legenda szerint 1924. július 4-én csak jöttek és jöttek az újabb és újabb vendégek a Hotel Caesarban működő, Caesar’s nevű éttermébe a mexikói határvárosban, Tijuanában, amikor elfogyott szinte minden alapanyag. Caesar nem hagyhatta, hogy bezárjon az étterem a legnagyobb amerikai ünnepen és éhesen távozzanak a vendégek, ezért amit a konyhában talált – salátaszív, majonéz, parmezán, mustár, Worcester-szósz, citromlé, kenyér és fokhagyma – salátát rittyentett, amit a Chef speciális ajánlatának hívott. Rosa lánya szerint őrült sikere volt a kreálmánynak, és az emberek keresni kezdték a Caesar Chef salátáját.
Idővel a Chef szócska elveszett, és ma már simán csak Caesar-salátának hívjuk. A recept is változott időközben egy picit. Ma anchovyt, azaz szardellát teszünk az öntetbe, nem Worcester-szószt. Egészen a mai napig meg voltam róla győződve, hogy a szardella van az autentikus eredeti szószverzióban, de a Wikipédia tanúsága szerint nem. Állítólag maga Caesar kifejezetten ellene volt, hogy szardella kerüljön a salátájába, de mivel én ezt a receptet ismertem, és készítem jó ideje, már nem cseréltem le. Aki szeretné, az a szardellát kiválthatja 1,5 evőkanál Worcester-szósszal.
Szegény Caesar ha meglátná, mi mindent árulnak az ő tökéletesre fejlesztett salátája nevével, valószínűleg dührohamot kapna. És nem a Worcester-szósz szardellára való lecserélése lenne a legnagyobb baja. Ugyanis a Caesar salátában nincs csirke, nincs rák, nincs tofu, grillezett feta, paradicsom, uborka, kukorica, avokadó meg hagyma, sőt kemény tojás vagy baconmorzsa sem, mert ez egy rendkívül egyszerű étel, minden fakszni nélkül. A titka a jó minőségű alapanyagokban rejlik, mint egyébként minden ételnek. A gasztronómiában is elmondható, hogy a legtöbb esetben a kevesebb több, nem kell mindent agyonturbózni. Általában a só-bors kombó remekül kihozza az alapanyagok ízét – én még a csokis brownie-ba is teszek ezekből egy fél csipetnyit, érdemes kipróbálni, elmélyíti a csokoládé ízét.
Szóval jöjjön a – majdnem – eredeti, a tökéletes Caesar és nem Cézár-saláta.
Hozzávalók:
- 1 teáskanál szardellapaszta vagy 1 villányi olajos anchovy
- 1 kis gerezd fokhagyma
- 3 evőkanál majonéz
- 1 púpos teáskanál dijoni mustár
- 1/2 citrom leve
- 50 g reszelt parmezán
- frissen őrölt bors
- 3 szelet kalács vagy jó minőségű kenyér
- 1 evőkanál olívaolaj
- 2 római saláta – kemény hosszúkás zöldsaláta (kifejezetten nem fejes- vagy jégsaláta)
A kalácsot vagy kenyeret egyforma kockákra vágom, összeforgatom az olívaolajjal, és sütőben 200 fokon 5-8 perc alatt megpirítom.
A salátát levelekre szedem és alaposan átmosom. A kemény részek kivágása után a leveleket egy papírtörlőn vagy konyharuhán megszárítom.
Konyhai robotgépbe teszem a szardellapasztát (vagy anchovyt), a citrom levét, a majonézt, a mustárt és a fokhagymát, és alaposan összedolgozom a robotgép késeivel. Hozzáadom a borsot és a reszelt parmezán 2/3-át, és összekeverem, majd hagyom a hűtőben állni a szószt legalább 15-20 percet. A hal, a mustár és a sajt elég sós önmagában is, nem kell tovább sózni.
4-5 evőkanálnyi behűtött szósszal közvetlen tálalás előtt forgatom össze a salátaleveleket és a kalácskockákat, hogy épp csak bevonja őket, majd a tetejére szórom a maradék parmezánt. Ha előre összekeveri az ember, akkor valami ázott kenyeres szottyos salátaszörnyet kapunk, csakúgy mint a túl sok szósztól. Két ilyen kis salátához (kb. 4 adag) nem használom el a szószt, de nem kell aggódni, eláll a hűtőben lezárt edényben 4-5 napot. Nyugodtan el lehet készíteni előre is, de mivel addiktív úgy is, amig tart a szósz, addig egyfolytában Caesar-salátát fogunk enni, és utána arról álmodozni, hogy mikor készítünk újra.
Beteavon!
képipari szakmunkás, gasztrogeek, a diétázás fedett-pályás bajnoka, örök ulpanista, az Izraelinfo fotó- és gasztro rovatának vezetője, a Shomrim és a Haaretz fotóriportere
