Az Európai Parlament az elmúlt hetekben kiéleződött konfliktusról tartott plenáris vitát

Zászlók az Európai Bizottság központja előtt, Brüsszelben - Fotó: Shutterstock

Az elmúlt hetekben kiéleződött izraeli-palesztin konfliktusról tartott vitát az Európai Parlament keddi plenáris ülésén.

Agosto Santos Silva portugál külügyminiszter, az Európai Unió Tanácsának soros portugál elnöksége és Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő nevében az erőszak azonnali beszüntetésére szólította fel a feleket. Kiemelte, hogy az Európai Unió határozottan elítéli a Hamász radikális iszlamista szervezet rakétatámadásait az izraeli civilek lakta területek felé. Hangsúlyozta: Izraelnek jogában áll megvédenie polgárait, azonban az EU elvárja, hogy válaszlépései arányosak legyenek, és az erőszakot a legnagyobb visszafogottsággal alkalmazza.

A portugál külügyminiszter felhívta a figyelmet a konfliktust közvetlenül kiváltó okokra is. Kiemelte, hogy az uniót mélyen aggasztják a ramadán muzulmán böjti hónap utolsó péntekén bekövetkezett összecsapások, amelyek azután törtek ki, hogy az izraeli hatóságok elzárták az iszlám harmadik legszentebb helyének, az al-Aksza mecsetnek otthont adó al-Haram as-Saríf összes bejáratát az imádkozni kívánó muszlimok elől.

„Jeruzsálem a világ három monoteista vallásának székhelye, a szent helyeket tiszteletben kell tartani, az ima békéjét és a szabad gyülekezési jogokat biztosítani kell” – húzta alá Santos. Hozzátette: súlyos aggályokra ad okot a palesztin családok kitelepítése az Izrael által megszállott területekről. Ezt a folyamatot be kell tiltania az izraeli vezetésnek, mert ellentétes a nemzetközi joggal.

Rámutatott továbbá, hogy a gázai helyzet fenntarthatatlan, minél előbb el kell kezdeni a béketárgyalásokat, és meg kell valósítani az 1967-es határokon nyugvó kétállami megoldást.

Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményében határozottan elítélte az izraeli városok és bármely civil lakosság ellen elkövetett rakétatámadásokat, és teljes szolidaritását fejezte ki Izraellel. Véleménye szerint az EU-nak a civilek elleni támadások megszüntetésére kell koncentrálnia, de fel kell hagynia korábbi passzív megközelítésével, mert azt kockáztatja, hogy még súlytalanabb szereplővé válik a térségben.

„Minden további rakétatámadás csak növeli a felek közötti bizalmatlanságot, és teljesen ellehetetleníti a konfliktus megoldását, nem segít a palesztin lakosság helyzetén, és ezen túlmenően a regionális biztonságot és stabilitást is súlyosan veszélyezteti. Ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak, hiszen csakis a Közel-Kelet békéje és stabilitása akadályozhatja meg újabb migrációs hullámok elindulását Európa irányába” – hangsúlyozta.

A vita folyamán az EP legnagyobb pártfrakciója, az Európai Néppárt részéről David McAllister külügyi bizottsági elnöke kiemelte: lehet kritizálni Izrael politikáját, azonban az antiszemitizmusra nem lehet indokot vagy magyarázatot találni, azt teljes egészében meg kell szüntetni.

A Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének pártfrakciója nevében Pedro Márques azt hangsúlyozta, hogy habár mindkét fél részéről elítéli az erőszakot, az izraeli vezetésnek biztosítania kell a palesztinok jogainak érvényesülését.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.