Izrael déli részén súlyos nehézségeket okoznak a Gázai övezetből érkező rakéták. A 91 éves Dóra néni el sem indul a mintegy 100 méterre lévő közösségi óvóhelyhez, hanem a mellékhelyiség és a fürdőszoba ajtaja közé áll, amikor megszólalnak a szirénák.
A dél-izraeli ipari kisvárosban, Kirjat Gatban élőknek egy percük van, hogy az óvóhelyhez érjenek. A 91 éves Klein Dóra háza régi, nincs benne betonszoba. Azóta él itt, az Ungvárról hozott bútorok, kristályok, porcelánok között, mióta 1974-ben Izraelbe költöztek. Dóra néni el sem indul a mintegy 100 méterre lévő közösségi óvóhelyhez, hanem a mellékhelyiség és a fürdőszoba ajtaja közé áll, amikor megszólalnak a szirénák.
Lepusztult ösvény vezet az óvóhely ajtajához, vasrácsok, kidobott tárgyak szanaszét. Veszélyes, csúszós, töredezett betonlépcső visz le, érthető az idős emberek gyakori balesete, sokan elesnek a biztonságos helyre sietve. Lent is kacatok, üres madárkalitka, régi székek, kidobott polcok foglalják el a betonbunkert.
Dóra néni 49 meggyilkolt családtag nevét jegyeztette be a Jad Vasemben, a jeruzsálemi holokausztmúzeumban. Ő maga kétszer is volt Auschwitzban, egyszer már a gázkamrában is várt három órát, de végül víz jött, szerinte elfogyhatott a gáz, és így 15 évesen megélhette a felszabadulást. „Lelkileg nagyon nehéz most, pedig magamat nem féltem, csak a fiatalokat. Öt dédunokám van, az egyik, Roí már katona, főleg miatta aggódom” – mesélte az MTI tudósítójának szerdán.
„Sajnos nincs nyugalom, de minden mínusszal együtt soha nem bántam meg, hogy Izraelbe jöttünk, örülök, hogy az utódaim itt vannak.” Dóra néni Ungváron és Izraelben is eladóként dolgozott, nem volt könnyű soha a kenyérkereset, de mindig megélt a munkájából.
Szderotban, a Gázai övezethez legközelebbi városban egy lélek sem jár az utcákon. Néhány autót és buszt látni, de gyalogosok nincsenek. Mindenki otthon, a védett betonszoba mellett van, hiszen itt 15 másodperc alatt kell eljutni valamiféle biztonságos helyre. Aki csak tudott, elmenekült a városból, és Izrael északi részén, rokonoknál, barátoknál várja ki a harcok végét.
Senki sem tudja a leállított járművekben, hogy merre van a 12 éve átadott, ötmillió dolláros adományból elkészült bunker-játszótér. Később kiderül, hogy zárva van, mert éppen felújítják. A város itt maradt gyermekei otthonaikban vannak, zárva tartják a Falak védői hadművelet idején az óvodákat, iskolákat, s a betonszobában ágyaznak nekik, ne kelljen éjjel többször is felverni őket, amikor megszólal a légvédelmi figyelmeztetés.
Észak felé az úton rakétatámadást jelez a katonai rádió, majd az égen sorra megjelennek a felhőpamacsok, a kilőtt rakéták jelei. Hatalmas robbanásokat hallani, a rádió mindig bemondja, éppen mely települések lakóinak kell az óvóhelyre sietni. Ezúttal főleg Beér-Séva, Askelón és Asdód volt a célpont.
A meglehetősen kihalt Asdód egyik utcájában csődület. A sárga kis traktor éppen eltakarítja egy becsapódott rakéta maradványait. Egy fa árnyékában álldogál Ámosz, az egyik szemtanú.
„Az autóban ültem, amikor előttem olyan száz méterre egy másodperc ezredrésze alatt, nagyon gyorsan lezuhant a rakéta. Hatalmas robbanás volt, kiszakította a fákat, minden röpült, kövek szálltak a levegőben mindenfelé. Izrael bingójátékban van. Hol rád esik, hol nem esik rád” – magyarázza.
„Tilos, hogy véget érjen ez a hadművelet. Vagy végigcsinálják, vagy el sem szabad kezdeni. Hozzák ki onnan a Hamászt. Adják vissza az embereknek az életüket. Gázában is vannak jó emberek” – vélekedik. „De ne menjenek be a mi katonáink, hanem zárják el a vízcsapot, az áramot, akkor nyomás lesz a lakosokon, és ők fogják kivetni őket maguk közül” – javasolja.
Szakály Ádám 1995-ben telepedett le Izraelben, Asdód mellett, Gan Javnében él. Az utóbbi napok őt is megviselték. „A légiriadók inkább éjszaka vannak, nem szeretik, ha alszunk” – meséli az MTI tudósítójának.
„Az első napon 4-500, a másodikon 800 rakéta jött Izrael felé” – emlékezik. „Itt 45 másodpercünk van biztonságos helyre jutni. Fel kell kelnünk, megérteni a helyzetet, beszaladni a védett szobába, bezárni ajtókat, ablakokat, és várni a Vaskupola ellenrakétáit. 90 százalékban lelövik a rakétákat, de 10 százalékuk becsapódik. Megvárjuk” – mondja.
„Van egy másfél éves kislányom, és ahol mi lakunk, ott nincs biztonsági szoba. Ki kell mennünk a lakásból, átmenni egy másik házba, ott felmenni a második emeletre, és várni tíz percet. És mikor visszamegyünk, lehet, hogy még egy sziréna kezdődik” – mondja éppen, amikor megszólalnak a szirénák, és a tengerparti kávéház tulajdonosa megmutatja az utat a légópincébe.
Sok kisebb robbanás mellett ezúttal egy hatalmas is megrázkódtatja az óvóhely falait. A pincérlány beszámolója szerint ezúttal tőlünk ötven méterre, a tengerbe csapódott be az egyik gázai rakéta.
„A minap éppen fürdettük a kislányunkat, meztelenül kaptuk fel, és rohantunk vele a védett helyre” – folytatja Ádám a légiriadó után, mintha mi sem történt volna. „Az utóbbi napokban éjjel csak 3-4 riasztás volt, mert már takarékoskodnak a lövedékekkel, de az első napokban 6-7-szer is felébresztettek, sokat nem alszunk” – panaszolja.
„De csak fél éve lakunk itt, a régi lakásunknál, Askelónban naponta harmincszor is megszólalnak a szirénák, a barátaim mesélik” – teszi hozzá. „Sosem lesz vége. Most egy páréves szünet lesz, mint 2014-ben az Erős szikla hadművelet után volt, de aztán megint rakétákat fognak gyártani, és elölről fog kezdődni az egész” – vélekedik a jövő borús kilátásairól.
Május 10-e óta fokozódott az erőszak Izrael és a Gázai övezet palesztin fegyveres csoportjai között. A felek több ezer rakétát lőttek ki egymásra, a támadásokban legalább 223 palesztin és 12 izraeli vesztette életét hivatalos adatok szerint.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója
