Rövid nyugalom után ismét kiújultak a rakétatámadások Izrael ellen

Nyolc és fél órás nyugalom után ismét kiújultak a rakétatámadások Izrael ellen – jelentette a Jediot Aharonot csütörtökön.

Este héttől csütörtök reggel 7-ig mintegy 70 rakétát lőttek ki Izraelre a Gázai övezetből, ami az előző napokhoz képest jelentős csökkenést mutat, miközben az izraeli hadsereg is kevésbé intenzíven támadta az előző éjszakákhoz képest elsősorban a “Gázai metrót”, a Hamász alagúthálózatát.

Egyiptomi közvetítéssel tűzszüneti tárgyalások folynak, melyekről az Al-Ahbar című libanoni újság azt jelentette, hogy Izrael közeledik a nyugalom helyreállításához, s ezen cél elérésében döntő jelentőségűek a közeljövő történései.

A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamasz a lap szerint ragaszkodik ahhoz, hogy elfogadják a Jeruzsálemmel és a Gázai övezetben folytatott támadásokkal kapcsolatos feltételeit, ellenkező esetben a szervezet képes folytatni a támadásokat, s jelentős és fájdalmas csapásokat mérhet Izraelre.

A Maariv című izraeli újság hírportálja a jobboldali Likud párt meg nem nevezett forrásaira hivatkozva csütörtökön azt írta, hogy a tíznapos gázai harcok után a Likudban olyan hangokat lehet hallani, amelyek kétségbe vonják a párt elnökének, Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek a politikai irányát.

“Netanjahu a gázai hadművelettel arra játszik, hogy időt húzzon, amíg a Van Jövő (Jes Atid) párt elnökénél, Jair Lapidnál van a kormányalakítási megbízás, anélkül, hogy valódi terve lenne” – mondta a lapnak a Likud párt egyik vezető politikai tanácsadója.

“Netanjahu az ötödik választások felé siet, és túszul ejti az országot. Naftali Bennetnek, a jobboldali Jobbra (Jamina) párt elnökének az összeomlása (kivonulása az ellenzéki kormányról folytatott tárgyalásokról) lendületet adott számára, de a Likudon belüli támogatása gyengül” – vélekedett a meg nem nevezett forrás a Maarivnak.

A lap szerint a jobboldali tömb más tényezői is úgy vélik, hogy Netanjahu újabb választásokra törekszik, amelyekben szerinte jobb helyzetbe kerül a Hamásszal lezajlott konfrontációt követően.

“Arra épít, hogy a Jobbra pártot felszámolta” – közölték a Likud párt illetékesei a lappal. “Téved, aki azt gondolja, hogy a jobboldal elfordul Netanjahutól. A miniszterelnököt szilárdan támogatják a jobboldali blokkban” – idéz egy másik forrást a Maariv.

Jair Lapidnak még csaknem két hete maradt a hadműveletek idején szünetelő koalíciós tárgyalásokra, miután május 5-én Reuven Rivlin államfőtől 28 napot kapott a kormányalakításra, miután Benjamin Netanjahunak nem sikerült kormányt alakítania.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.