Izraeli győzelem a Duna Arénában

A 17 éves izraeli Anastasia Gorbenko aranyérmet szerzett a 200 vegyes úszás fináléjában a budapesti úszó-Európa-bajnokságon. Gorbenko ezzel megelőzte a magyar klasszist, Hosszú Katinkát, aki 2010 óta mindig megnyerte ezt a számot. A fiatal úszó ezzel az eredménnyel helyi spottörténelmet is írt, ő az első izraeli női úszó, aki Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett.

Gorbenko Haifán született, Ukrajnából alijázott szülők gyermekeként. Kilenc éves korában kezdett el edzeni a Maccabi Kiryat Bialik úszócsapatában. 2018-ban ifjúsági olimpiát nyert Argentínában 200 méteres vegyes úszásban.

Közvetlenül a verseny után Gorbenko azt nyilatkozta, hogy maga is meglepődött a győzelmen. „Nagyon büszke vagyok magamra, hogy ezzel be tudom bizonyítani, hogy mi egy nagyon erős ország vagyunk. Nagyon fontos volt számomra a győzelem, nemcsak magamnak, hanem az országnak is, az ott zajló események miatt is. Mivel nem lehetek a barátaim és a családom mellett ezekben a nehéz időkben, ezért nagy büszkeség számomra így felmutatni, hogy milyen erős ország a miénk, és hogy Európa-bajnokként rajtam van az izraeli zászló.”

Sok sikert Tokióban!

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.